Tokió 2020: számos önkéntest eltántorított a járvány

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 15:39
Az országúti kerékpáros versenyekre jelentkező japán önkénteseknek több mint a fele visszamondta azóta a közreműködését az olimpián – írta a Jomiuri Sinbun japán újság.

A napilap szerint a visszalépés oka döntően a koronavírus-járványtól való félelem.

Az eredendően 163 önkéntes a Jamanasi prefektúra területén kijelölt viadalokra jelentkezett segítőnek, ám mostanra már csak 78-an maradtak. Nekik kell a Jamanakako Village-ben és környékén július 24-én és 25-én esedékes biciklis erőpróbákon biztosítani a zavartalan versenyfeltételeket, útmutatást adniuk, szükség esetén tanáccsal szolgálniuk.

Az újság szerint fennáll a további lemorzsolódás veszélye, de az érintett prefektusi hivatal nem fontolgat újabb toborzást, mert úgy véli, a meglevő önkéntesek is el tudják látni a szükséges feladatokat.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
21 órája

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik