Krisztián-nap Londonban

Van igazság!

Van igazság!

Kicsit más volt a lólengés olimpiai döntője, mint a közelmúlt világ- és Európa-bajnoki fináléi, pedig a végeredmény ugyanazt hozta, Berki Krisztián állhatott a dobogó tetejére. Versenyzése általában magabiztos volt, erre azt mondja, azért, mert elvégezte azt a munkát, ami az aranyéremhez kell. Tulajdonképpen, ha az edzéseken legyőzi önmagát, akkor siker nem marad el.

Csakhogy a múlt szombati selejtezőben kis túlzással még a döntőért is izgulni kellett, s a fináléban hiába indul mindenki tiszta lappal, az ördög (vagy a pontozó) nem alszik. Az ítészek elraktározhatják magukban, hogy lám, Berki is hibázhat. Lett volna ebben valami ördögi, ha ez bekövetkezik, mert Krisztián 2005 óta nyert két vb- és hat Eb-aranyérem után jutott ki olimpiára. Peking előtt „csak” ezüstérmes lett a stuttgarti vb-n, volt esélye, hogy szabadkártyával indulhat, de nemzetközi szövetség a sportág népszerűsítése fedőnevű mozgalom keretében nem a szerspecialistának adta a szabadkártyát. (Hasonló elvek miatt maradt távol Pekingtől Nagy Tímea párbajtőröző, pedig igazán pástra léphetett volna, hogy női párbajtőrben egyedülálló módon megkapja a lehetőséget a triplázásra – aminek egyébként még a pr-értéke is lett volna. Mindegy, régen volt.)

A 2011-es tokiói vb Londonra kvótaszerző verseny volt, amelyen Berki Krisztiánnak fő számában dobogóra kellett állnia, továbbá gyűrűn és nyújtón az átlagpontszám 85 százalékát hoznia. Emlékezzünk: nyűgösek voltunk, mert a nyújtón nem ment valami fényesen, s hiába volt jó lovon, gyűrűn se remekelt. A közvélemény elvárása pluszteherként nehezedett rá, mondván ez az egyetlen lehetősége.

Már Londonban a selejtezőben apróbb hibát vétett, Louis Smith kapta a legmagasabb pontszámot, ami önmagában nem lett volna baj, csakhogy félő volt – ahogyan egy kolléga megjegyezte –, hogy Krisztiánt beárazhatják. Nekem meg a 2009-es londoni vb jutott az eszembe, amelyen Smithnek gyakorlatilag esélye sem volt, most meg… Szerencsére vasárnap nem volt „beárazás”, bár Magyar Zoltán elmondta, a bírók, a szakemberek mind azt mondják, hogy Krisztián gyakorlata legalább két tizeddel jobb volt, mint Smithé, de kedveztek kicsit a hazainak azzal, hogy a végén egyforma pontszámmal állt a két legjobb.

Gyurta Dániel kapcsán már leírtam, az ő és Berki olimpiai bajnoki címét vette szinte mindenki biztosra. Ez, azon kívül, hogy megtisztelő, egy idő után nyűg. Vesszőparipám, hogy az utca embere a hétköznapok sikertelenségeit, kudarcait szeretnénk sikerekké transzformálni. Mások által, mert így még kényelmesebb is. Majd „a” Gyurta meg „a” Berki megoldja. Megoldották. Én Krisztiánt féltettem jobban, mert Danié objektíven mérhető sportág, Berkiéknél lehet simlizni, „ez a brit srác legalább olyan jó, mint az utóbbi fél évtizedben taroló magyar, sőt!” S ahol tényleg kiegyenlítettek az erőviszonyok, mindent meg lehet tenni. A jelen példa szerint szerencsére, nem teljesen mindent.

Ami az újdonsült olimpiai bajnok személyét illeti, méltán illeszthető a nagy elődök, a már említett Magyar Zoltán, Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter sorába. Róluk személyes emlékeim vannak, valamennyiüknek megvolt a maga „nagy ellenfele”. A Szöulban olimpiai bajnok (1988) Borkai, a MOB jelenlegi elnöke harmadmagával állt a dobogó legmagasabb fokán, Sydney bajnokának, Csollánynak a görög Dimosztenisz Tambakosz volt a legnagyobb ellenfele, Montreal és Moszkva aranyérmesének Magyarnak címvédése során Alekszander Gyityatyint kellett legyőznie.

Valamennyiüknek azért sikerült, mert mentálisan képesek voltak ellenfeleik fölé nőni. Igaz, ezt a fogalmat akkoriban nemcsak azért nem ismertem, mert gyerekként nem az idegen szavak szótárával aludtam, hanem aszért sem, mert a lelki tényezők korántsem kerültek annyira előtérbe, mint manapság. Lassan már annyi pszichológus utazik a csapattal, mint sportoló, de ha ez a sikerek ára, ám legyen.

A harmadik olimpiáján szereplő Pars Krisztián mentális felkészülésében Ivan Tyihon eltiltása is szerepet játszhatott. A fehéroroszt a selejtező előtt tiltotta le a NOB, Pars így egyetlen dobás nélkül szerzett Londonban érmet. Tyihon felfüggesztése miatt a pekingi bronz őt illeti. Ha nem is Berki-módra, de az utóbbi időben Pars is uralta versenyszámát. A 2010-es barcelonai Eb-n harmadik lett, tavaly, a tegui vb-n második, a 2012-es helsinki Eb-n aranyérmes.

Londonban már a selejtezőben önbizalommal duzzadóan versenyzett, valóban ő volt a legjobb.

Az ember dobóatlétákkal kapcsolatban a közelmúlt történései miatt óvatosan fogalmaz, de Pars Krisztián – és a sportág is – megérdemelte ezt az aranyat. A kalapácsvető olyan elődök nyomába lépett, mint Németh Imre, Csermák József, Zsivótzky Gyula és Kiss Balázs.

Magyar szempontból augusztus 5-e aranynap az olimpiák történetében. 1928-ban Keresztes Lajos (birkózás), 1936-ban Kárpáti Károly, Zombori Ödön (mindkettő birkózás), Elek Ilona (vívás), 1948-ban Takács Károly (lövészet) nyert.