Magyar Zoltán: Keleti Ágnes védőbástyája volt a hullámzó magyar tornának

Vágólapra másolva!
2025.01.02. 13:33
Elhunyt Keleti Ágnes
A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) elnöke, Magyar Zoltán szerint a csütörtökön elhunyt Keleti Ágnes védőbástyája volt „a hullámzó magyar tornának”, míg az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián szerint tovább kell vinni a hagyatékát.
Magyar Zoltán (Fotó: Árvai Károly, archív)

Magyar Zoltán a százhárom éves korában elhunyt, ötszörös olimpiai bajnok tornászra, Keleti Ágnesre – aki hozzá hasonlóan a Nemzet Sportolója volt – az M1 aktuális csatornának úgy emlékezett: Keleti mindig pozitív életérzést sugárzott.

„Nagyon szerettük, és nagyon felnéztünk rá. 1990 után kezdett Magyarországra járni, először ritkábban, aztán egyre többet. Az utóbbi időszakban meg itt élt Magyarországon. Többször találkoztunk, mindig a születésnapján, ha úgy alakult, akkor mindig a lakásán köszöntöttük, és hát nagyon-nagyon örültünk neki” – idézte fel Magyar.

„Olyan fantasztikus ember volt, akire csak felnézni lehetett, és akit csak szeretni lehetett – fejtette ki az MATSZ első embere. – Sokat tett a tornáért. A gyerekek annyira felnéztek rá, és olyan vidámságot adott, hogy fantasztikus.”

Keleti Magyarország legtöbb olimpiai éremmel büszkélkedő női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Magyar szerint sokat adott a magyar tornának.

„Két olimpián összesen öt aranyérmet, három ezüstöt és két bronzérmet szerzett, mindig lehetett rá hivatkozni. Védőbástyája is volt néha a hullámzó magyar tornának: olyan személyiség, akiről példát lehetett venni, hogy, kérem, a magyar tornának ötszörös olimpiai bajnoka van” – vélekedett Magyar Zoltán, aki szerint Keleti az egészséget és a vidámságot képviselte, ezáltal az egész magyar tornát segítette.

Berki Krisztián (Földi Imre, archív)

Az ötkarikás aranyérme mellett világ- és Európa-bajnok, jelenleg a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) sportigazgatójaként dolgozó Berki Krisztián az M1 aktuális csatornának elmondta: „csak vidám és őszinte, boldog emlékeket” őriz Keletiről.

„Az az élniakarás, életszeretet, ami belőle folyamatosan áradt, és az a mosoly, az a minden, ami ő volt igazából” – idézte fel Berki Keletit illetően

„Hihetetlenül csodálatos élete volt, csodálatos kort élt meg, és szerintem ezt ő is így gondolná, ha most meg tudnánk kérdezni” – szögezte le a „mindig életvidám, mosolygós” sportági kiválóságról Berki.

„Ő az a legenda, akit nem lehet egyhamar überelni, a magyar tornasport legeredményesebb alakja és legendája. Az eredmények önmagukban semmit sem érnének, ha nem lett volna mellé ilyen személyisége Ági néninek: egy elragadó, elbűvölő és mindenkit inspiráló személyiség – fejtette ki. – Olyan hagyatékot hagyott itt nekünk, amit igenis tovább kell vinnünk, és az ő mivoltát, létét és eredményeit a továbbiakban is meg kell tartanunk a fiatalságnak.”

 

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Torna: újabb magyar érmek a Balkán-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.11.07. 15:03

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41
Ezek is érdekelhetik