Krizsán Xénia és Halász Bence az év legjobb atlétája, elbúcsúztatták a visszavonuló Pars Krisztiánt

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 21:34
Krizsán Xénia és Halász Bence (Fotó: Koncz Márton)
A párizsi olimpián legelőkelőbb helyen végző női és férfi versenyző kapta meg az Év atlétája díjat: a kalapácsvetés ötkarikás ezüstérmese, Halász Bence, illetve a hétpróbában hetedikként záró Krizsán Xénia részesült a rangos elismerésben.

 

BUDAPEST EGYETLEN FELHŐKARCOLÓJÁBAN, a MOL Campuson került sor a Magyar Atlétikai Szövetség hagyományos évzáró gálájára, ahol a 2024-ben legjobb teljesítményt nyújtó atlétáinkat díjazták. Az esemény a 143 méter magas építmény tetején vette kezdetét, ahol sportolóink elegáns öltözetben, a város fényeivel a háttérben pózolhattak a kameráknak.

Nem sokkal ezután már jött is az elismerések átadása, közben felelevenítve legjobbjaink idei szereplését. Az év férfi atlétája most sem nem lehetett más, mint Halász Bence, aki 2018, 2019, 2020, 2022 és 2023 után már hatodszor nyerte meg ezt a díjat. A Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője a párizsi olimpián és a római Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett. A magyar atlétika állócsillaga ezzel már hat éremnél jár a nagy világversenyeken. Reméljük, hogy hamarosan a legfényesebb medálból is jut majd neki egy-kettő!

Nem ő volt az egyetlen, aki Németh Zsolt és Németh László tanítványai közül díjjal térhetett haza. Az év junior női atlétája ugyanis Viszkeleti Villő lett. A fiatal tehetség szintén kalapácsvetésben jeleskedik, és az U20-as világbajnokságról bronzéremmel térhetett haza. Ha így folytatja, akkor néhány esztendőn belül a felnőttek között is nagy esélyekkel „pályázhat” az év atlétája díjra.

Addig azonban az olyan klasszisokon a sor, mint amilyen Krizsán Xénia. Az MTK Budapest hétpróbázója 2021 és 2023 után részesült ismét ebben az elismerésben. Párizsban hetedik lett a kétnapos pontgyűjtésben. Szabó Dezső tanítványának kimondott célja volt, hogy a legjobb nyolcban végezzen. Ez sikerült neki, így harmadik olimpiáját már elégedetten zárhatta. Könnyen lehet, hogy az év U23-as női atlétája, Szűcs Szabina lesz az utódja, aki Glasgow-ban 10. lett a fedett pályás vb-n ötpróbában, szabadtéren pedig már a 6000 pontot ostromolja.

Krizsán legnagyobb ellenfele idén Takács Boglárka volt, akinek ezúttal az év áttörése díj jutott. Minden idők leggyorsabb magyar hölgye számolatlanul futja az országos csúcsokat 100 és 200 méteren, és a hozzá hasonlóan egyre szebb eredményeket elérő 4x100-as váltónknak is ő a vezére. A Budapesti Honvéd Sportegyesület kiválósága 60 év után az első magyar lett, aki elődöntőbe jutott 100 méteren. Tette mindezt 11.10-es nemzeti rekorddal! Ha jövőre sikerül még egy tizedet faragnia, azzal már nemzetközi szinten is nagy visszhangot válthatna ki.

Hasonlóra készül az év U23-as férfi atlétája, Molnár Attila is, a fiatal sprinter márciusban első magyarként futhatott vb-döntőt 400 méteren, ötödik lett Glasgow-ban. Ő betegség miatt nem tudott eljönni a gálára, távollétében edzője, Karlik Pál vette át a díjat. A szabadtéri szezonban a 44.84 másodperces hazai rekordján ugyan nem tudott javítani, de az Eb-6. helye is a szép emlékek között lehet neki. Az olimpián nehéz futambeosztást kapott, így a reményfutamokig jutott, értékes tapasztalatokat szerezve a jövő évre, aminek nagy ambíciókkal vághat neki.

Az ifjúsági kategóriában az U18-as Európa-bajnokságon a magasugrást megnyerő Bátori Lilianna és a távolugrásban korosztályos országos csúccsal ezüstérmes Hajdu Áron nyújtották a legkiemelkedőbb teljesítményt.

A díjazottak között volt az immár kétszeres paralimpiai bajnok Ekler Luca is, aki amellett, hogy távolugrásban címet védett, 400 méteren is ezüstérmes lett a T38-as kategóriában. Ha ez nem lenne elég, a májusban Japánban megrendezett vb-n kétszer állhatott fel a dobogó felső fokára (távolugrás és 100 méter). Lenyűgöző teljesítményével évek óta inspirálja nemcsak az itthoni sportközeget, hanem a teljes magyar társadalmat.

Ugyanígy tett az elmúlt több mint két évtizedben Pars Krisztián is. A 2012-es londoni olimpián győztes kalapácsvetőt a pénteken megjelentek hatalmas vastaps kíséretében búcsúztatták.

KRIZSÁN Xénia, az év női atlétája: – Nagyon jó érzés, hogy ismét megkaptam ezt a díjat. Örülök neki, mert ez egy jó visszajelzés, hogy az évem sikeres volt. Jó egy kicsit kizökkenni a hétköznapokból, összegyűlt az atlétika apraja-nagyja, jó néha kiöltözni szép ruhába. Megható pillanat volt, amikor Pars Krisztiánt búcsúztattuk. Jó érzés ennek a közösségnek a tagja lenni.

HALÁSZ Bence, az év férfi atlétája: – Az érmek mellett jó visszajelzésnek tartom, hogy a szövetség vezetői is elismerik a munkámat és annak az eredményét. Ezekre szükség van egy sportoló életében, és ezért nagyon hálás vagyok érte, a jövőben is meg fogok tenni mindent az edzéseken, hogy minél több hasonló címet begyűjthessek. Jövőre szeretném azt a szintet elérni, hogy ne csak a világversenyeken legyen meg a 80 méter, de ez több összetevős dolog.

VÉLEMÉNYEK
Az év férfi atlétája: Halász Bence (Szombathelyi Dobó SE). Az év női atlétája: Krizsán Xénia (MTK Budapest). Az év U23-as férfi atlétája: Molnár Attila (FTC). Az év U23-as női atlétája: Szűcs Szabina (BHSE). Az év junior férfi atlétája: Imre Roland (Vitalitás SE). Az év junior női atlétája: Viszkeleti Villő (Szombathelyi Dobó SE). Az év ifjúsági fiú atlétája: Hajdu Áron (DVTK). Az év ifjúsági női atlétája: Bátori Lilianna (Vasas SC). Az év paraatlétája: Ekler Luca (TFSE). Az év áttörése: Takács Boglárka (BHSE). Az év ultrafutó atlétája: Garai Ágnes Szonja (ELTE SE-Sashegyi Gepárdok). Az év hegyi- és terepfutó atlétája: Vásárhelyi Máté (Castor SE). Az év szenior atlétája: Szirbucz Andrea Ildikó (REAC). Az év edzője: Németh Zsolt és Németh László (Szombathelyi Dobó SE). Az európai szövetség edzői díja: Szabóné Molnár Krisztina (MTK Budapest) és Karlik Pál (FTC). Az év tagszervezete: Vitalitás SE. Fair play díj: Oláh Barbara (Békéscsabai AC). Magyar atlétikáért média díj: Vásárhelyi Tamás
AZ ÉV MAGYAR ATLÉTÁJA 2024, A DÍJAZOTTAK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik