„Gyere, Évi, gyere!”

N. Pál József a Magyar sport – magyar sors című esszékötetében írja: „Tudjuk, a győzelem misztériumának a várt-váratlan helyzetek összjátéka is része valamiképp, meglehet, az utóbbi esetben az öröm felfokozottabb és tartósabb valahogy.” Az idézet a „Gyere, Ferkó, gyere!”, a berlini olimpiai bajnok, Csík Ferencről szóló dolgozat része.

„Gyere, Ferkó, gyere!” – kiabálta eksztázisban a rádióriporter, Pluhár István 1936. augusztus 9-én a 100 méteres gyorsúszás döntőjében a későbbi győztest, Csík Ferencet biztatva. Napra pontosan 76 évvel később nézők százezrei szurkoltak a tévékészülékek előtt. „Gyere, Évi, gyere!” – drukkoltunk a 10 km-es távon a magyar lánynak, aki végül legalább olyan váratlan győzelmet aratott, mint Csík a berlini uszodában. Amúgy augusztus 9. fényes napja a magyar sporttörténetnek, mert a kardcsapat Amszterdamban (1928), Csík, Csák Ibolya, Lőrincz Márton Berlinben (1936), idén Londonban pedig Kozák Danuta és Risztov Éva állhatott ezen a napon a dobogó legmagasabb fokára.

Összegyűjtöttem néhány esetet, amikor az „öröm felfokozottabb és tartósabb valahogy”.

Varga Károly sportlövő győzelmére ébredtünk 1980. július 21-én, ez volt a moszkvai olimpia első magyar aranya. A sportpuska fekvő 50 méteres száma azért hangzott ismerősen, mert 1964-ben Tokióban egy 22 éves „suhanc”, Hammerl László a kisöbű sportpuska fekvő számában már nyert „valami hasonlóban”, ami majdnem akkora meglepetés volt, mint később Varga első helye. De a súlyemelő Baczakó Péter elsősége is a váratlan kategóriába tartozik.

Egerszegi Krisztina szöuli első aranya is váratlan volt 200 háton – vagy inkább úgy fogalmazok, a nem várt örömök halmazát gyarapította.

Ahogyan Sike András birkózó győzelme is, aki 1988. szeptember 22-én Martinek János és az öttusacsapat várt – mit várt, elvárt! – aranyát toldotta meg a maga váratlanjával. Kovács Anti barcelonai sikere is ide sorolható, de Repka Attila birkózó aranyérme mindenképpen. Lehet persze, hogy szakmai berkekben nem tartották irreálisnak az éremszerzést, de az utca embere, aki négyévente két hétre válik hivatásos sportrajongóvá, az nem pipálhatta ki előre Repka sikerét.

Nekem Czene Attila atlantai győzelme is váratlan volt 200 vegyesen Jani Sievinen előtt a surranó pályán, ennél fogva a felette érzett öröm is hatványozottabb. Mondhatnám még Pulai és Novák sydneyi kenusikerét, de Majoros István birkózó athéni aranya is a sort erősíti. Utoljára, de nem utolsósorban pedig Risztov Éva.

Ahogyan a londoni dobogó tetején álló Risztov mosolyát kutattam, eszembe jutott, amit az olimpia előtt mondott, s amelyet most értettem meg. A tavalyi sanghaji vb-n történt kizárására utalva a londoni esélyeket illetően arról beszélt, nem ad lehetőséget, hogy kiparancsolják a vízből. Nem kellett túl „gógyisnak” lenni ahhoz, hogy kitaláljam, ez akkor lehetséges, ha az élre áll. Aztán nem is foglalkoztam többet a dologgal, csütörtökön az utolsó fordulók egyikénél jutott eszembe, de jó, hogy Évi a mezőny előtt úszik, nem kell birkóznia a pozícióért. Aztán olyan hősies küzdelemben nyert, mint Csík a berlini uszodában.

Apropó, uszoda!

Ha Évinek ott jobban megy, talán most nem olimpiai bajnok. Jobban?! A 2003-as barcelonai vb-n 400 gyorson, 400 vegyesen és 200 pillangón is „csupán” ezüstérmet szerzett, legyőzői közül Jana Klocskova, Otylia Jedrzejczak is olimpiai bajnok volt és/vagy lett . Risztov rövid pályán egy szakajtónyi aranyat nyert, de valahogy elfogyott a türelme, 2005-ben visszavonult. Iszonyúan sajnáltam, de megértettem, kilátástalannak ítélte a helyzetét, bele is fásult az úszásba.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vártam ezt az eredményt azok után, hogy visszatért. Mivel a nyílt víz mellett a „medencébe is beugrott”, inkább ott reméltem egy nem is tudom, mit. Belekalkulálva a visszatérés minden nyűgét, mondjuk egy érmet. De nem 10 kilométeren! Pedig ha jobban tudatosulnak bennem a hosszú távon elért eredményei, leeshetett volna a tantusz. Hogy miért nem esett le? Egész egyszerűen a látókörömön kívül esett, hogy van ilyen szám. Ne csodálkozzanak, Pekingben szerepelt először az olimpiai programban. Persze tudtam, hogy létezik, főleg onnan, hogy Évi erre is nevezett, ám a hagyományok hiányának is betudható, hogy nem épült be a tudatomba, hogy akár olimpiai éremre is esélyes ebben a számban. Pedig lehetett volna ennyi eszem, mert Kovács Rita 1995-ös Eb-győzelménél ott voltam Bécsben, az ő révén már tudtam, hogy létezik nyílt vízi úszás, aztán Évitől azt is, hogy a fordulókban bizony pofán vágják az embert. Illetve őt már nem. Vagy ha igen, mindegy, olimpiai bajnok.

Hogy milyen fantasztikus szerkezet az ember, az ő példája is bizonyítja. Csak kicsit állítani kellett a szerkezeten.

Kajak-kenuban abszolút értelemben is csodás eredmények születnek. S annak ismeretében, hogy a sportág berkeiben az olimpiát megelőzően nem csak a lapátoktól fodrozódott a víz, ez még jobban értékelendő. Csupán emlékeztetőül: Paksy Tímea közleményben kérte számon, miért nem tagja a négyesnek, Sári Nándor még akkor is versenyzőjének tekintette Kammerer Zoltánt, amikor Kamera már Fábiánné Rozsnyói Katalinnál edzett. Ahol egyébként Csipes Ferenc lánya, Tamara is megfordult az olimpiai csapatba kerülés okán kialakult rivalizálás során.

Storcz Botond szövetségi kapitányra olimpiai és világbajnokok acsarkodtak, a sportág történetében példátlan dolog esett meg, nevezetesen a kajakosok kártalanították volna a szövetséget, ha a négyesben Londonban ők indulnak, de leégnek. De Storcz következetes volt, Rozsnyói Katalin egysége indulhatott, a vezérevezős Kamerával kiegészülve – aki második beülő lett. Aztán Kati néni úgy látta, Kamera jobb sztrók, mint Tóth Dávid, ezért cserélt a két kajakos. Kamera három aranya mellé ezüstöt – ahogyan ő mondta, fehér aranyat – nyert, de a következő néhány sor Tóthról, Kulifai Tamásról, Pauman Dánielről, no és Kati néniről szól.

Fábiánné az MTK-ban edzette a srácokat, Tóth és Kulifai K–2 500 méteren (nem olimpiai táv) úgy lett világbajnok, hogy hónapok óta nem kapott fizetést, kölcsönökből tengették az életüket. A kajaklapátot viszont nem voltak hajlandók elengedni, mondta is meghatottan az őrmester stílusú, korábbi sikereit többségében női versenyzőkkel elérő edző, hogy „ilyenekkel” érdemes dolgozni. Meg Pauman Dániellel, akinek a nevét se ismertem. A kajak páros 2011-es szegedi vb-győzelme után már lehetett érezni, valami készül, mert a srácok áradoztak Fábiánnéról. S ha Dombi Rudolf és Kökény Roland elsősége kapcsán nem hallgattam el Szilárdi Katalin érdemeit, akkor most a másik Katalinét, Rozsnyóiét sem hallgathatom el: a semmiből csinált olimpiai ezüstérmes kvartettet, a három MTK-s srác kis túlzással a sikerbe menekült.

Az edző bizonyítani akarta, hogy fiúkkal is eredményes, a srácok pedig meg akarták mutatni, nem attól jó egy négyes, hogy csak sztárokból áll. Ugyan Kamera jó érzékkel csatlakozott hozzájuk, ám hogy Kati néni nem „kegyeleti okból” vette be, annak bizonyítéka, hogy állítólag a szintén olimpiai bajnok Vereckei Ákos is bejelentkezett nála, de az edző nemet mondott.

Kicsit szégyellem magam, hogy Kozák Danutáról eddig nem esett szó, az immáron kétszeres olimpiai bajnok „balszerencséje”, hogy egyik sikere sem váratlan. Pedig Kőbán Rita, Janics Natasa mellett királynőnek lenni a női királykategóriában, a K–1 500-on azért páratlan tett. Közben azt vettem észre magamon, olyan vagyok, mint régen, elkezdtem az ujjaimon számolni, melyik versenyszámban van még esélyünk. Kicsit azért elszégyelltem magam, mert ha valaki azt mondja, hogy kétszer annyi aranyunk lesz, mint Pekingben, látatlanban aláírom.

Lám, beleestem a régi hibába, pedig megfogadtam, hogy nem számolgatok. Aztán még csütörtök reggel egy haver felhívott, hogy „meglesz a tíz”, amire kivert a víz, akartam reagálni, de azzal fejezte be, „figyeld meg, az lesz, mint Berlinben, Csík, Csák, Lőrincz, na szevasz”.

Késő este van, épp itt tartok, és megállnak az ujjaim a billentyűk felett. Te jó ég, augusztus 9-e van, Kozák, Risztov, de a mindenségit hol az a harmadik?!

Már egy nyamvadt triplázás se megy? Cseh Lacinak viszont meg kellene fogadnia Michael Phelps tanácsát, hogy váltson. De nem ám úgy, ahogyan az amerikai gondolja. Hanem medencéből nyílt vízre. (Az utolsó bekezdést viccnek szántam.)



N. Pál József a Magyar sport – magyar sors című esszékötetében írja: „Tudjuk, a győzelem misztériumának a várt-váratlan helyzetek összjátéka is része valamiképp, meglehet, az utóbbi esetben az öröm felfokozottabb és tartósabb valahogy.” Az idézet a „Gyere, Ferkó, gyere!”, a berlini olimpiai bajnok, Csík Ferencről szóló dolgozat része.

„Gyere, Ferkó, gyere!” – kiabálta eksztázisban a rádióriporter, Pluhár István 1936. augusztus 9-én a 100 méteres gyorsúszás döntőjében a későbbi győztest, Csík Ferencet biztatva. Napra pontosan 76 évvel később nézők százezrei szurkoltak a tévékészülékek előtt. „Gyere, Évi, gyere!” – drukkoltunk a 10 km-es távon a magyar lánynak, aki végül legalább olyan váratlan győzelmet aratott, mint Csík a berlini uszodában. Amúgy augusztus 9. fényes napja a magyar sporttörténetnek, mert a kardcsapat Amszterdamban (1928), Csík, Csák Ibolya, Lőrincz Márton Berlinben (1936), idén Londonban pedig Kozák Danuta és Risztov Éva állhatott ezen a napon a dobogó legmagasabb fokára.

Összegyűjtöttem néhány esetet, amikor az „öröm felfokozottabb és tartósabb valahogy”.

Varga Károly sportlövő győzelmére ébredtünk 1980. július 21-én, ez volt a moszkvai olimpia első magyar aranya. A sportpuska fekvő 50 méteres száma azért hangzott ismerősen, mert 1964-ben Tokióban egy 22 éves „suhanc”, Hammerl László a kisöbű sportpuska fekvő számában már nyert „valami hasonlóban”, ami majdnem akkora meglepetés volt, mint később Varga első helye. De a súlyemelő Baczakó Péter elsősége is a váratlan kategóriába tartozik.

Egerszegi Krisztina szöuli első aranya is váratlan volt 200 háton – vagy inkább úgy fogalmazok, a nem várt örömök halmazát gyarapította.

Ahogyan Sike András birkózó győzelme is, aki 1988. szeptember 22-én Martinek János és az öttusacsapat várt – mit várt, elvárt! – aranyát toldotta meg a maga váratlanjával. Kovács Anti barcelonai sikere is ide sorolható, de Repka Attila birkózó aranyérme mindenképpen. Lehet persze, hogy szakmai berkekben nem tartották irreálisnak az éremszerzést, de az utca embere, aki négyévente két hétre válik hivatásos sportrajongóvá, az nem pipálhatta ki előre Repka sikerét.

Nekem Czene Attila atlantai győzelme is váratlan volt 200 vegyesen Jani Sievinen előtt a surranó pályán, ennél fogva a felette érzett öröm is hatványozottabb. Mondhatnám még Pulai és Novák sydneyi kenusikerét, de Majoros István birkózó athéni aranya is a sort erősíti. Utoljára, de nem utolsósorban pedig Risztov Éva.

Ahogyan a londoni dobogó tetején álló Risztov mosolyát kutattam, eszembe jutott, amit az olimpia előtt mondott, s amelyet most értettem meg. A tavalyi sanghaji vb-n történt kizárására utalva a londoni esélyeket illetően arról beszélt, nem ad lehetőséget, hogy kiparancsolják a vízből. Nem kellett túl „gógyisnak” lenni ahhoz, hogy kitaláljam, ez akkor lehetséges, ha az élre áll. Aztán nem is foglalkoztam többet a dologgal, csütörtökön az utolsó fordulók egyikénél jutott eszembe, de jó, hogy Évi a mezőny előtt úszik, nem kell birkóznia a pozícióért. Aztán olyan hősies küzdelemben nyert, mint Csík a berlini uszodában.

Apropó, uszoda!

Ha Évinek ott jobban megy, talán most nem olimpiai bajnok. Jobban?! A 2003-as barcelonai vb-n 400 gyorson, 400 vegyesen és 200 pillangón is „csupán” ezüstérmet szerzett, legyőzői közül Jana Klocskova, Otylia Jedrzejczak is olimpiai bajnok volt és/vagy lett . Risztov rövid pályán egy szakajtónyi aranyat nyert, de valahogy elfogyott a türelme, 2005-ben visszavonult. Iszonyúan sajnáltam, de megértettem, kilátástalannak ítélte a helyzetét, bele is fásult az úszásba.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vártam ezt az eredményt azok után, hogy visszatért. Mivel a nyílt víz mellett a „medencébe is beugrott”, inkább ott reméltem egy nem is tudom, mit. Belekalkulálva a visszatérés minden nyűgét, mondjuk egy érmet. De nem 10 kilométeren! Pedig ha jobban tudatosulnak bennem a hosszú távon elért eredményei, leeshetett volna a tantusz. Hogy miért nem esett le? Egész egyszerűen a látókörömön kívül esett, hogy van ilyen szám. Ne csodálkozzanak, Pekingben szerepelt először az olimpiai programban. Persze tudtam, hogy létezik, főleg onnan, hogy Évi erre is nevezett, ám a hagyományok hiányának is betudható, hogy nem épült be a tudatomba, hogy akár olimpiai éremre is esélyes ebben a számban. Pedig lehetett volna ennyi eszem, mert Kovács Rita 1995-ös Eb-győzelménél ott voltam Bécsben, az ő révén már tudtam, hogy létezik nyílt vízi úszás, aztán Évitől azt is, hogy a fordulókban bizony pofán vágják az embert. Illetve őt már nem. Vagy ha igen, mindegy, olimpiai bajnok.

Hogy milyen fantasztikus szerkezet az ember, az ő példája is bizonyítja. Csak kicsit állítani kellett a szerkezeten.

Kajak-kenuban abszolút értelemben is csodás eredmények születnek. S annak ismeretében, hogy a sportág berkeiben az olimpiát megelőzően nem csak a lapátoktól fodrozódott a víz, ez még jobban értékelendő. Csupán emlékeztetőül: Paksy Tímea közleményben kérte számon, miért nem tagja a négyesnek, Sári Nándor még akkor is versenyzőjének tekintette Kammerer Zoltánt, amikor Kamera már Fábiánné Rozsnyói Katalinnál edzett. Ahol egyébként Csipes Ferenc lánya, Tamara is megfordult az olimpiai csapatba kerülés okán kialakult rivalizálás során.

Storcz Botond szövetségi kapitányra olimpiai és világbajnokok acsarkodtak, a sportág történetében példátlan dolog esett meg, nevezetesen a kajakosok kártalanították volna a szövetséget, ha a négyesben Londonban ők indulnak, de leégnek. De Storcz következetes volt, Rozsnyói Katalin egysége indulhatott, a vezérevezős Kamerával kiegészülve – aki második beülő lett. Aztán Kati néni úgy látta, Kamera jobb sztrók, mint Tóth Dávid, ezért cserélt a két kajakos. Kamera három aranya mellé ezüstöt – ahogyan ő mondta, fehér aranyat – nyert, de a következő néhány sor Tóthról, Kulifai Tamásról, Pauman Dánielről, no és Kati néniről szól.

Fábiánné az MTK-ban edzette a srácokat, Tóth és Kulifai K–2 500 méteren (nem olimpiai táv) úgy lett világbajnok, hogy hónapok óta nem kapott fizetést, kölcsönökből tengették az életüket. A kajaklapátot viszont nem voltak hajlandók elengedni, mondta is meghatottan az őrmester stílusú, korábbi sikereit többségében női versenyzőkkel elérő edző, hogy „ilyenekkel” érdemes dolgozni. Meg Pauman Dániellel, akinek a nevét se ismertem. A kajak páros 2011-es szegedi vb-győzelme után már lehetett érezni, valami készül, mert a srácok áradoztak Fábiánnéról. S ha Dombi Rudolf és Kökény Roland elsősége kapcsán nem hallgattam el Szilárdi Katalin érdemeit, akkor most a másik Katalinét, Rozsnyóiét sem hallgathatom el: a semmiből csinált olimpiai ezüstérmes kvartettet, a három MTK-s srác kis túlzással a sikerbe menekült.

Az edző bizonyítani akarta, hogy fiúkkal is eredményes, a srácok pedig meg akarták mutatni, nem attól jó egy négyes, hogy csak sztárokból áll. Ugyan Kamera jó érzékkel csatlakozott hozzájuk, ám hogy Kati néni nem „kegyeleti okból” vette be, annak bizonyítéka, hogy állítólag a szintén olimpiai bajnok Vereckei Ákos is bejelentkezett nála, de az edző nemet mondott.

Kicsit szégyellem magam, hogy Kozák Danutáról eddig nem esett szó, az immáron kétszeres olimpiai bajnok „balszerencséje”, hogy egyik sikere sem váratlan. Pedig Kőbán Rita, Janics Natasa mellett királynőnek lenni a női királykategóriában, a K–1 500-on azért páratlan tett. Közben azt vettem észre magamon, olyan vagyok, mint régen, elkezdtem az ujjaimon számolni, melyik versenyszámban van még esélyünk. Kicsit azért elszégyelltem magam, mert ha valaki azt mondja, hogy kétszer annyi aranyunk lesz, mint Pekingben, látatlanban aláírom.

Lám, beleestem a régi hibába, pedig megfogadtam, hogy nem számolgatok. Aztán még csütörtök reggel egy haver felhívott, hogy „meglesz a tíz”, amire kivert a víz, akartam reagálni, de azzal fejezte be, „figyeld meg, az lesz, mint Berlinben, Csík, Csák, Lőrincz, na szevasz”.

Késő este van, épp itt tartok, és megállnak az ujjaim a billentyűk felett. Te jó ég, augusztus 9-e van, Kozák, Risztov, de a mindenségit hol az a harmadik?!

Már egy nyamvadt triplázás se megy? Cseh Lacinak viszont meg kellene fogadnia Michael Phelps tanácsát, hogy váltson. De nem ám úgy, ahogyan az amerikai gondolja. Hanem medencéből nyílt vízre. (Az utolsó bekezdést viccnek szántam.)