Tenisz: Murray megsiratta wimbledoni vereségét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.21. 07:15
Már a hazai rendezésű olimpiára hangolódik Andy Murray, a világranglista negyedik helyén álló brit teniszező.

Murray két nappal az elveszített wimbledoni döntő után visszatért a centerpályára, hogy átgondolja az elmúlt időszak tanulságait.

„Csak ültem ott néhány percig – mondta Murray. – Kicsit elgondolkodtam a tornáról, hogy min kell változtatnom annak érdekében, hogy a londoni olimpián jobban sikerüljenek a dolgok."

A teniszező elmondta, hogy nagyon elkeserítette a döntőben elszenvedett vereség.

„Sokat sírtam, főleg az elején. Nagyon szomorú voltam, de elkezdtem más dolgokkal, így az olimpiával foglalkozni, és elterelni a figyelmemet a bánatomról. A múlt helyett inkább a jövőre koncentráltam" – tette hozzá a skót sportoló.

A 25 éves Murray karrierje negyedik Grand Slam-fináléját vívta Wimbledonban, s mindannyiszor vesztesen hagyta el a pályát, háromszor ráadásul a svájci Roger Federerrel szemben, aki ezúttal is legyőzte.

Ezzel együtt is történelmet írt Murray: 1938 óta ő volt az első brit férfi teniszező, aki döntőt vívhatott a tornán.

Az ötkarikás játékokon két lehetősége is nyílik éremmel vigasztalódni: az egyes mellett párosban is indul testvére, Jamie oldalán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik