Tenisz: pénteken 12 órakor játssza negyeddöntőjét Piros Székesfehérváron

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.03.14. 21:56
Piros Zsombor (Fotó: Koncz Márton)
A Magyar Teniszszövetség a közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy pénteken 12 órakor kezdődik a Kiskút Open ötödik napjának programja, az első mérkőzést pedig a második kiemelt Piros Zsombor (ATP-106.) játssza a centerpályán.

Mint arról mi is beszámoltunk korábban, a székesfehérvári challengertornán egyedüliként versenyben maradt magyar játékos ellenfele a hetedik kiemelt Titouan Droguet (167.) lesz, a francia játékos a csütörtöki, második fordulós mérkőzésén 6:4, 7:6-ra győzte le a szlovák Jozef Kovalíkot (222.).

A 22 éves francia legutóbb tavaly novemberben, az egyesült államokbeli Champaignban rendezett challengertornán jutott el az elődöntőig, azóta nem érte el a legjobb négy mezőnyét, két alkalommal a negyeddöntő volt a végállomás. Piros Zsomborral korábban még nem találkozott, magyar játékossal is csak egyszer – Valkusz Máté tavaly szeptember végén a bragai challengertornán a negyeddöntőben búcsúztatta a hatodik kiemelt Droguet-t két játszmában.

Egy esetleges tornagyőzelemmel Piros Zsombor kivívhatná a top százba jutást a világranglistán.

 

Legfrissebb hírek

Sokba kerültek a kettős hibák, Piros Zsombor kiesett a wimbledoni selejtezőben

Tenisz
2025.06.23. 17:33

Fucsovics gyors győzelemmel kezdte a wimbledoni selejtezőt

Tenisz
2025.06.23. 15:14

Fucsovics osztrák, Piros portugál ellenfelet kapott a Wimbledon selejtezőjében

Tenisz
2025.06.22. 17:05

Marozsán az 58., Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
2025.06.16. 09:36

Véget ért Piros Zsombor győzelmi sorozata

Tenisz
2025.06.05. 20:36

Piros és Bondár is folytatta menetelését

Tenisz
2025.06.04. 19:22

Piros és Bondár is győzelemmel kezdte a challengertornáját

Tenisz
2025.06.03. 18:13

Piros Zsombor 43 helyet javított a világranglistán

Tenisz
2025.05.19. 10:41
Ezek is érdekelhetik