Visszatért a remény a második napon a Magyarország–Ausztria második fordulós Davis-kupa-világdöntő selejtezőjében – óriási szerepe volt abban Piros Zsombornak (ATP-154.), hogy a váratlan 0:2-es kezdés után szombaton maradt esélyünk arra, hogy a mindent eldöntő ötödik összecsapáson kiharcoljuk a bolognai világdöntőt. Párosban Marozsán Fábiánnal két tie-breakkel tarkított szettben legyőzte a tapasztaltabb Alexander Erler, Lucas Miedler kettőst, majd egyesben Lukas Neumayernél (173.) bizonyult jobbnak – a második felvonás itt is rövidítésben dőlt el a javára, kitartónak kellett tehát lennie. A 25 éves magyar játékos pályafutása 15. Dk-egyesmeccsén a 11. alkalommal diadalmaskodott, legutóbb még a 2022. márciusi, Ausztrália elleni selejtezőn bukott egyest Alex de Minaur ellen.
Még sosem fordítottunk 0:2-ről – ezúttal sem sikerült |
![]() Az Ausztria elleni második fordulós Davis-kupa-világdöntő selejtezője előtti felfokozott várakozás során többször elhangzott az a történelmi lehetőség, miszerint a magyar férfi teniszválogatott a világcsoport 1981-es bevezetése óta először jutna a legjobb nyolc csapat közé. Miután az osztrák válogatott 2:0-s vezetést szerzett az első napon, egy másik történelmi eredményre is szükségünk lett volna ahhoz, hogy a bolognai világdöntőbe jussunk, ugyanis a magyar Dk-együttes korábban még nem fordított 2:0-s hátrányból. A versenysorozat hivatalos honlapján lévő eredmények között kutatva kiderül, hogy a Davis-kupában 1924-ben debütáló Magyarország 31 alkalommal győzött 3:2-re, ám ezek közül 11 párosításban a mieink vezettek 2:0-ra két egyesmérkőzést követően, 20 összecsapásban pedig 1:1-re álltak a felek a két egyesmeccs után. Utóbbi kategóriába tartozik például az osztrákok ellen aratott második győzelmünk. 1983-ban idegenben, Pörtschach am Wörthersee városában az európai régió B-zónájában elődöntőt játszottunk Ausztriával. Bernhard Pils öt szettben legyőzte Machán Róbertet, legsikeresebb Davis-kupa-játékosunk, Taróczy Balázs viszont négy játszmában felülmúlta Peter Feiglt. A párost Taróczy Szőke Péterrel szintén megnyerte négy szettben Gerald Mild és Peter Feigl kettőse ellen, így amikor a negyedik találkozón Taróczy második egyesmeccsét is megnyerte – négy felvonásban Bernhard Pils ellen –, már biztos volt a győzelmünk, nem számított, hogy Feigl kétszettes hátrányból felülmúlta Machánt az ötödik meccsen. Ámde a legfontosabb következtetés, hogy eddig egyetlen párosításban sem harcoltuk ki a győzelmet, ha 2:0-s hátrányba kerültünk, és ez ezúttal is így történt, hiába kerültünk hozzá elképesztően közel. |
A remek adogatójátékra (11 ászt ütött), a rövid labdamenetekre és a döntő játszma elkerülésére nagy szüksége volt Pirosnak, miután rögtön a páros után ismét játszott.
„Ha úgy alakul, talán a harmadik szett feléig bírom, utána teljesen kimerültem volna – mondta Piros Zsombor, majd kitért a párosra, melyben remekül egészítették ki egymást a péntek után feljavuló Marozsánnal. Szerényen értékelt: – Összességében nem érzem, hogy én vittem volna a prímet, szerintem lassan kezdtem, miközben Fábi bombaerőseket ütött, jól szervált. A kapitány és a csapat biztatott, menjek feljebb a hálóhoz, fogjam jobban a szögeket, legyek agresszívabb, aztán amikor brékeltünk az első szettben, kezdtem én is kicsit belejönni. A második játszmában tudtam olyat mutatni, ami felért az ő játékerejéhez, fontos pillanatokban ütöttem nyerőt. Visszatérve az egyénire: a páros után elég fáradtan mentem fel a pályára, izomproblémám nem volt, csak általános fáradtság, de olyan harminc-negyven százalékot elvett belőlem. De azt is tudtam, a Davis-kupa képes feltüzelni annyira, hogy az energiahiányt pótolja. Próbáltam takarékosan mozogni, hogy ne görcsöljek be, főleg az elején, a fiziós kezelése is hatott később, sokat segített.”
Kérdésre szót ejtett a közönségről is: a nézőknek kimutatva, többször lelkesítve spannolta őket mérkőzés közben a további buzdításra.
„Embere válogatja, ki mit szeret, én szeretem ezt használni. Néha előfordult, hogy túl sok energiát fordítottam rá, de szerintem most jól kezeltem. Amikor fáradtabb állapotban kritikus pontot nyertem, akkor éreztem, szükségem van erre, hogy még jobban feltöltsön és vigyen előre. Bajban lettem volna, ha nem ér véget a meccs a második játszmában” – erősített rá.
„Mindig is nagyon sokat jelentett a Davis-kupa, ugyanolyan lelkes vagyok, ha a vizet vagy a törölközőt kell hordanom, mint amikor játszom, és a csapatért, az országért küzdök” – tette hozzá Piros Zsombor, aki azt is elárulta, a csapatával úgy döntött, a közeljövőben kockáztat, és inkább megpróbálja a nagyobb ATP-tornákat, mestertornák selejtezőjét az újabb challengerek helyett, mert úgy érzik, ez jobban segíti az előrelépését.
Fucsovics Márton: Nehéz elemeznem ezt a meccset |
![]() (Fotó: Czinege Melinda) – Pénteken majdnem háromórás mérkőzést játszott, ám az ellenfele is csaknem két és fél órát töltött a pályán. Elfáradt erre az összecsapásra, a riválisa frissebb volt?
– Érzett-e valamit fizikailag az első nap után, százszázalékos állapotban volt?
– Korábban háromszor megverte Rodionovot, mivel kerekedett most ő felül?
– A mérkőzés előtt inkább pozitívan hatott a nyomás, vagy volt önben egy kis drukk, hogy nulla kettőről kiegyenlítve a kezében van a párharc sorsa? |
Jurij Rodionov: Szinte tökéletesen játszottam |
![]() (Fotó: Imago Images) „Teljesült az álmunk, a fellegek felett járunk. Mindenemet beleadtam a döntő összecsapásba, szinte tökéletesen játszottam, de hogy az idei legjobbamat nyújtottam, abban biztos vagyok, és ez ennél jobbkor nem is jöhetett volna ki. A csapat és a szurkolók óriási löketet adtak nekem. Ha bevethető vagyok, mindig készen állok a játékra, persze kettő nullás vezetésnél nem akartam ötödik meccset játszani, annak szurkoltam, hogy már a párossal biztossá tegyük a továbbjutásunkat, aztán mehessünk haza. De így is sikerült, csapatként nagyszerű munkát végeztünk, boldoggá tesz a siker!” – mondta a világranglistán 158. osztrák játékos, Jurij Rodionov. |
TENISZ DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 2:3
A szombati összecsapások
5. mérkőzés (egyes)
Fucsovics Márton–Jurij Rodionov 2:6, 1:6
4. mérkőzés (egyes)
Piros Zsombor–Lukas Neumayer 7:5, 7:6 (8–6)
3. mérkőzés (páros)
Marozsán Fábián, Piros Zsombor–Lucas Miedler, Alexander Erler 7:6 (7–4), 7:6 (7–2)
A pénteki összecsapások
1. mérkőzés (egyes)
Marozsán Fábián–Jurij Rodionov 2:6, 7:6 (7–5), 5:7
2. mérkőzés (egyes)
Fucsovics Márton–Lukas Neumayer 3:6, 6:3, 6:7 (7–9)