Tenisz: Djokovics a tenisztörténelem legjobbja – Nadal

Vágólapra másolva!
2023.09.20. 14:28
null
Djokovics már két GS-trófeával Nadal előtt jár (Fotó: AFP, archív)
Rafael Nadal az As című lapnak adott interjúban kijelentette: Novak Djokovics a tenisztörténelem legjobbja.

„Úgy gondolom, hogy a számok azok számok, a statisztikák pedig statisztikák. Ebben az értelemben neki jobb számai vannak, mint nekem. Ez vitathatatlan. Ez az igazság. A többi már ízlések és érzések dolga, hogy valaki az egyiket vagy másikat kedveli jobban – fogalmazott a 37 éves játékos, aki az idén csípősérülése miatt alig játszott. – Azt gondolom, hogy a címek tekintetében Djokovics a történelem legjobbja, és ezen nincs mit megvitatni.”

Nadal arról is beszélt, hogy a történeteket mindenki a saját szája íze szerint látja, így például sokan mondják, őt a sérülései akadályozták meg abban, hogy még több címet nyerjen. Erről úgy vélekedett, ez is a sport része.

„Gratulálok neki mindenhez, amit elért. Ez nem okoz semmiféle frusztrációt” – mondta Nadal arra utalva, bár célja volt, hogy ő szerezze meg a legtöbb Grand Slam-trófeát, nem bántja, hogy időközben szerb riválisa megelőzte őt. Ahogy fogalmazott: elégedett mindazzal, amit karrierje során elért.

Az egyéniben és párosban is olimpiai bajnok, a világranglistát 209 hétig vezető Nadal eddig 92 trófeát szerzett, köztük 22 Grand Slam-serleget, utóbbival második a jelenlegi világelső Novak Djokovics mögött, aki 24. címét az idei US Open megnyerésével gyűjtötte be. A korszakos spanyol teniszezőnek korábbi bejelentése szerint a 2024-es lesz az utolsó éve az élsportban.

Legfrissebb hírek

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

A jövő inkább már a jelen – lezárulóban a generációváltás

Tenisz
2025.01.11. 08:57

„Maradj még velünk kicsit” – megható pillanatok Djokovics és Nadal utolsó találkozóján

Tenisz
2024.10.19. 22:14

Sinner két szettben legyőzte Djokovicsot a sanghaji torna döntőjében

Tenisz
2024.10.13. 12:50

Novak Djokovicsot még szerdán megműtik

Tenisz
2024.06.05. 11:50

Djokovics úgy érzi, nem ő a Roland Garros fő esélyese

Tenisz
2024.05.25. 10:58

Tenisz: Nadal könnyedén nyert a történelmi meccsen Madridban

Tenisz
2024.04.25. 19:05

Djokovics nem dolgozik tovább Ivaniseviccsel

Tenisz
2024.03.27. 10:38
Ezek is érdekelhetik