Hogy akkor A tenisz királya mégis micsoda? Érdekes kísérlet: egy bookazine, egy enciklopédia és egy fotóalbum különös és különleges házassága, amelyben az információ, az adat és a tény legalább olyan fontos szerepet kap, mint a vizualitás és az esztétika. Egy olyan könyv, amely olykor kétoldalas magazinfotókkal és fejezetenként legalább egy látványos infografikával „operálva” ülteti közel, a kanapénk szélére a világ egyik legsikeresebb sportolóját, ugyanakkor a fekete öves Nadal-fanoknak is tud újat mondani – a gyermekkorától kezdve a „sérüléstérképén” át az egyes játékelemek alapos szakmai elemzéséig.
Az ügynökségi kínálatot megszégyenítő képmennyiség vagy a statisztikákat gusztusosan tálaló információhalmaz (talán csak a 10+1 emlékezetes meccs lett „túlírva”) persze „zengő érc vagy pengő cimbalom” lenne a végig feszes és élvezetes szöveges tartalom nélkül, ám Dominic Bliss könyve szerencsére nemcsak külcsínben, hanem belbecsben is megugrotta az elvárt magasságot. Elsősorban azzal, hogy nem öncélúan töltötte meg a könyv 240 oldalát érdekességekkel, hanem – végig egy irányba húzva – Rafael Nadal izgalmas személyiségének bemutatása volt a legfőbb célja. Sőt, a kötet igazi tétje, hogy minél több aspektusból bontsa ki és tárja elénk a spanyol teniszezőben megbúvó különleges kettősséget, amely nélkül aligha jutott volna el sportága csúcsára.
Mi is ez a kettősség?
Mintha az egyszerű halandót összegyúrnánk egy Herkules-szerű félistennel. Vagy – ahogy egy ízben önmagát jellemezte igen találóan – mint Superman és Clark Kent egyszerre, egy személyben. Ahogy született mallorcaiként (máig a szigeten van otthon, ide siet haza a versenyek után, itt fizeti a magas adót és beszéli az „otthoni” dialaktust, a mallorquít) egyensúlyoz a lokálpatrióta büszkeség és a spanyol hazafiság között. Ahogy „egyedül a tenisz az, amit Rafa bal kézzel csinál”. Hogy az egyik legjobban kereső teniszezőként nem érdekli a pénz, a vagyon, a csillogás, viszont mindennél többre tartja összetartó családját („a Nadalok olyanok, mint egy maffiaklán, leszámítva a »gonoszságot« és a »fegyvereket«” ), gyermekkori barátait, a futballt vagy a golfozást. Hogy a Roland Garros 14-szeres bajnoka a rituálék megszállottja (elég, ha csak az adogatások előtti „kényszeres” alsónadrág-igazgatást említjük), de nem azért, mert ezektől reméli a sikert, hanem mert a berögzült, sokszor nem is tudatos mozdulatok állandósága segíti át a nehéz pillanatokon. Vagy ahogy ő maga fogalmaz: „Nem vagyok babonás. Még csak rabszolgája sem vagyok a rutinjaimnak. Amit az emberek tikkelésnek és rituálénak hívnak, azok azt szolgálják, hogy rendbe tegyem a fejem, mert általában elég nagy rendetlenség van benne.” Hogy a nagy csaták bátor hőse, a 22-szeres Grand Slam-győztes hérosz kifejezetten fél a sötétben, tart a villámlástól, nem kedveli a gyors autókat és hozza igen nehéz helyzetbe egy pókkal vagy kutyával találkozás... „Az életben nem vagyok valami bátor. A teniszben igen, de az élet többi részében nem igazán.”
Ezek az egyszerre elérhetetlenül különleges magaslatok és zavarba ejtően hétköznapi „laposságok” teszik Rafael Nadalt – s ennek „felismertetése” a könyv talán legnagyobb erénye – elképesztően szerethető figurává: teniszpályán innen és túl.
(Dominic Bliss: Rafa Nadal – A tenisz királya, Scolar Kiadó, 2022)
Gyermekálmok mackófelsőben – Zsiborás Gábor és a ránk hagyott emlékek |
Az amerikai Kincsem – könyv a polgárháborút is megjáró legyőzhetetlen versenylóról |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. július 29-i lapszámában jelent meg.)