Tenisz: feladta nyolcaddöntőjét a harmadik kiemelt Washingtonban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.05. 08:28
null
Fritz feladta nyolcaddöntőjét (Fotó: AFP)
A harmadik helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz feladta a nyolcaddöntőjét a Washingtonban zajló kemény pályás tenisztorna férfiversenyében – írja az MTI.


A világranglista 13. helyezettje, Taylor Fritz 6:3-ra megnyerte az első szettet a 16. kiemelt brit Daniel Evans ellen, majd a második játszma rövidítésében 6–5-nél mérkőzéslabdája volt, ám a folytatásban már csak ellenfele szerzett pontot, így egyenlített. Fritz a harmadik szettben 4:1-es hátránynál adta fel a találkozót.

A meccs után az amerikai elmondta, szégyelli, hogy 2 óra 15 perc után így kellett döntenie, de Wimbledon óta – ahol a negyeddöntőig jutott – lábfájdalmakkal küszködik, ezért nem tudta végigjátszani a nyolcaddöntőt.

A férfiaknál további három mérkőzést is elkezdtek csütörtökön, de azokon esőszünetet kellett tartani, és végül a folytatást péntekre halasztották.

ATP 500-AS TORNA, WASHINGTON (2 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFIAK, EGYES

NYOLCADDÖNTŐ
Evans (brit, 16.)–Fritz (amerikai, 3.) 3:6, 7:6 (8–6), 4:1-nél Fritz feladta

NŐK, EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Raducanu (brit, 2.)–Osorio (kolumbiai) 7:6 (7–5), 7:6 (7–4)
Vang Csiang (kínai)–Vekic (horvát) 4:6, 7:5, 6:1

WTA 500-AS TORNA, SAN JOSÉ (758 ezer dollár, kemény pálya)
NŐK, EGYES

NYOLCADDÖNTŐ
Rogers (amerikai)–Szakkari (görög 1.) 6:1, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 4.)–Dolehide (amerikai) 5:7, 6:1, 7:5
Gauff (amerikai, 6.)–Oszaka (japán) 6:4, 6:4

ATP 250-ES TORNA, LOS CABOS (822 ezer dollár, kemény pálya)
FÉRFIAK, EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Medvegyev (orosz, 1.)–Berankis (litván) 6:2, 6:2
Auger-Aliassime (kanadai, 2.)–Johnson (amerikai) 6:4, 7:6 (7–3)
Norrie (brit, 3.)–Albot (moldovai) 6:3, 7:6 (7–4)
Kecmanovics (szerb, 4.)–Nakashima (amerikai, 6.) 6:2, 6:4

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
11 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
14 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
14 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55
Ezek is érdekelhetik