Tenisz: Kilenc magyar helye már biztos a Római-parton

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 15:58
null
Jani Réka szabadkártyát kapott (Fotó: Dömötör Csaba)
Kilenc magyar játékos már biztosan lesz a hétfőn rajtoló budapesti salakpályás női tenisztornán.
A Római Teniszakadémián sorra kerülő versenyen alanyi jogon szerepelhet a világranglistán 64. Bondár Anna, Gálfi Dalma (89.) és Udvardy Panna (100.). Jani Réka (134.) szabadkártyát kap a 32-es főmezőnybe, akárcsak Szabanin Natália (700.). Emellett a hétvégén még jó eséllyel Babos Timea (290.) is szabadkártyához juthat, hogy elindulhasson a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású viadalon.

A hétvégi selejtezőben nem lesz alanyi jogon résztvevő hazai teniszező, szabadkártyát pedig a legjobb magyar juniorként – a jelenleg Wimbledonban versenyző – Udvardy Luca (junior 19.) kap, továbbá a szövetség e heti minitornáját megnyerő Stolmár Rebeka (703.), valamint Stollár Fanny (375.) és Lukács Vanda (562.).

A párosok mezőnyében Bondár Anna és Udvardy Panna már biztosan ott lesz a 16-os táblán, ahová beférhet még Babos Timea és Stollár Fanny duója is.

Ami a nemzetközi mezőnyt illeti, a főtábla névsora vasárnap válik véglegessé. Leadta a nevezését a jelenleg a wimbledoni elődöntőre készülő kazah Jelena Ribakina (23.), a londoni negyeddöntőben éppen általa búcsúztatott ausztrál Ajla Tomljanovic (44.), továbbá a Roland Garroson elődöntős olasz Martina Trevisan (29.) is.

A program mindennap 11 órakor kezdődik a Római-parton. Tavaly Babos Tímea, Jani Réka, Gálfi Dalma és Udvardy Panna volt főtáblás, a selejtező öt magyarjából egyik sem jutott tovább. A legjobb teljesítményt Gálfi nyújtotta, aki életében először elődöntőt vívott WTA-tornán, míg a párosok versenyét Stollár Fanny és a román Mihaela Buzarnescu nyerte meg. Egyesben az első helyen kiemelt kazah Julija Putyinceva diadalmaskodott.

A verseny 1996 óta íródó történetében – közben 2014 és 2020 között Bukarest volt a helyszín – Szávay Ágnes nevéhez fűződik a legjobb hazai eredmény, aki 2009-ben és 2010-ben is elhódította a trófeát.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár Anna búcsúzott párosban a Római-parton

Tenisz
2024.07.17. 16:27

Tenisz: nem állt távol Stollár Fanny a továbbjutástól, ám ő is búcsúzott az első körben a Római-parton

Tenisz
2024.07.16. 15:41

Tenisz: Tóth Amarissa kiesett a budapesti tornáról

Tenisz
2024.07.15. 13:29

Öt magyar már biztosan főtáblás a budapesti tenisztornán

Tenisz
2024.07.12. 09:39

Tenisz: kiesett az első kiemelt Krejcíková Budapesten

Tenisz
2022.07.13. 15:43

Tenisz: szettelőnyről esett ki Cilic, az első kiemelt Budapesten

Tenisz
2019.04.25. 21:16

Tenisz: Jani Réka kiesett párosban a budapesti tornán

Tenisz
2019.02.20. 16:52

Tenisz: 23 top 100-as játékos nevezett a budapesti női tornára

Tenisz
2019.01.11. 12:43
Ezek is érdekelhetik