Tenisz: kiesett az első kiemelt Krejcíková Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 15:43
null
Kiesett az első kiemelt Krejcíková Budapesten (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Barbora Krejcíková meglepetésre már az 1. fordulóban kiesett a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

 

A Római Teniszakadémián zajló verseny legnagyobb sztárja vasárnap megnyerte Wimbledonban a női párost Katerina Siniakovával, aki éppen a centerpálya előző mérkőzésén lépett pályára, és jutott – ukrán ellenfelének csuklósérülése miatt – egy szettben a 16 közé.

Az elmúlt napok szeles és időnként hűvös időjárása után a harmadik főtáblás napon már a tavalyról ismerős meleg várta a játékosokat, 2021-ben ugyanis csaknem végig 30-35 fokos hőségben zajlott a torna.

A 26 éves Krejcíková korábban inkább páros sikereiről volt ismert, mivel női párosban ötszörös, vegyes párosban háromszoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát, és Siniakovával aranyérmesek lettek a 2021-es tokiói olimpián, valamint a WTA-világbajnokságon is. Tavaly aztán egyesben is remekelt a Roland Garroson, és megszerezte a Suzanne Lenglen-kupát – érdekes, hogy ezen kívül mindössze két trófeát hódított el az egyéni küzdelmekben.

A római-parti viadal favoritja – aki jelenleg 17. a világranglistán, de volt második is – csak szerdán kezdte meg szereplését, ellenfele a 102. helyen álló a kínai Vang Hszi-jü volt. A jelentős helyezésbeli különbség egyáltalán nem látszott meg a találkozón, és az ázsiai teniszező fél óra alatt 5:1-re elhúzott. A brnói kiválóság ekkor gyakorlatilag a pályát is elvétve találta el, miközben Vang megérezte, hogy van keresnivalója, és nagyszerű formában ütött. A kínainak a második szettben is labdái voltak a 2:0-hoz, de Krejcíkovát kisegítette néhány jó szerva, majd 2:2 után egy brékkel 4:2-re már ő vezetett, és 5:4-nél a játszmáért adogatott. Vang viszont bátor játékkal visszabrékelt, és a rövidítésben is egyértelműen ő volt a jobb. A találkozó két órán keresztül tartott.

„Vasárnap Londonban részt vettünk a bajnokok partiján, ami csodálatos volt, majd másnap hazautaztam Brnóba a salakos felszerelésemért – idézte fel az MTI érdeklődésére az elmúlt napok eseményeit Krejciková. – Kedden érkeztem Magyarországra, és eleinte fura volt ismét salakon játszani, de a meccsem második szettjében egyre jobban éreztem magam a pályán. A hajrában viszont megint elkövettem pár hibát, így elment a meccs, amit nagyon sajnálok, mert azért jöttem Budapestre, hogy mérkőzéseket nyerjek. A jövő héten Hamburgban talán jobban megy majd a játék.”

A folytatásban magyar részről egyesben Bondár Anna, párosban Babos Tímea és Stollár Fanny szerepel még szerdán a budapesti WTA-viadalon.

WTA-250-ES TORNA, BUDAPEST (251 750 dollár, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Vang Hszi-jü (kínai)–Krejcíková (cseh, 1.) 6:1, 7:6
Siniaková (cseh)–Kalinyina (ukrán, 4.) 6:3-nál Kalinyina feladta
Csang Suaj (kínai)–Gorgodze (grúz) 7:5, 6:1
KÉSŐBB
Bondár Anna (9.)–Deszpina Papamihail (görög)
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Babos Tímea, Stollár Fanny–Anna Danyilina, Alekszandra Krunics (kazah, szerb, 2.)

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
14 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
Tegnap, 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik