Tenisz: 23 top 100-as játékos nevezett a budapesti női tornára

Vágólapra másolva!
2019.01.11. 12:43
A világranglista első 100 helyezettjéből 23-an, valamint négy magyar teniszező nevezett a budapesti, 226 750 dollár (57.2 millió forint) összdíjazású női kemény pályás tenisztornára.

A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a február 18. és 24. között a BOK Csarnokban megrendezendő viadalon ott lesz a kétszeres Grand Slam-döntős Vera Zvonarjova és a címvédő belga Alison van Uytvanck is. A 34 éves Zvonarjova (95.) 2010-ben Wimbledonban és a US Openen is eljutott a fináléig, 2011-ben elődöntős volt az Australian Openen, 2008-ban olimpiai bronzérmet szerzett. Tavaly sérülések és szülési szabadság után tért vissza a pályára.

A világranglistán 51. Van Uytvanck (51.) karrierje második tornagyőzelmét a magyar fővárosban aratta, a döntőben 6:3, 3:6, 7:5-re legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát. Leadta nevezését a tavaly párosban döntős belga Kirsten Flipkens (49.) és svéd Johanna Larsson (75.), továbbá a wimbledoni elődöntős szlovák Magdaléna Rybáriková (50.), a hat WTA-tornagyőzelemmel és egy Roland Garros elődöntővel büszkélkedő német Andrea Petkovic (61.) is.

A magyar játékosok közül a tavaly páros tornagyőzelmet ünneplő Stollár Fanny (124.), továbbá Bondár Anna (270.), Jani Réka (305.) és Udvardy Panna (398.) jelezte részvételét. A 2017-es bajnok Babos Tímea (65.) korábban megszakította kapcsolatát a magyar szövetséggel, így várhatóan nem lesz ott a BOK Csarnokban.

Legfrissebb hírek

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
2 órája

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
3 órája

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
4 órája

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
8 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2025.06.19. 21:04

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
2025.06.19. 18:25

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
2025.06.17. 22:56

Marozsán az 58., Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
2025.06.16. 09:36
Ezek is érdekelhetik