Tenisz: Fucsovics két pontra volt Thiem legyőzésétől

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 13:15
null
Fucsovics nagyot harcolt (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton három szettben kikapott a negyedik helyen kiemelt osztrák Dominic Thiemtől a Rómában zajló salakpályás tenisztorna férfiversenyének második fordulójában, szerdán – írta a Magyar Távirati Iroda.

 

Az első két játékot a világranglistán 44. helyezett magyar teniszező nyerte, de Thiem (4.) 3:3-nál egyenlített. Fucsovics a stabil alapjáték mellett több bravúrt is bemutatott, így 5:3-ra ismét ellépett, és bár néhány hibát is elkövetett, harmadszor is megnyerte ellenfele adogatójátékát, így 6:3-ra az övé lett az első szett – tudósított az MTI.

A két játékos negyedik alkalommal találkozott egymással – minden alkalommal salakon –, és Fucsovics először tudott szettet nyerni Thiem ellen.

A magyar teniszező a második felvonásban is összeszedetten játszott, és 3:1-re vezetett az amerikai nyílt bajnokság tavalyi győztese ellen, aki azonban egyre jobban teljesített, és ezúttal is egyenlített (3:3). Fucsovics 5:4-nél, majd 6:5-nél is lezárhatta volna fogadóként a meccset, de nem járt sikerrel, így rövidítésre került sor, amelyben a nyíregyházi játékos 5–4-re vezetett, tehát két pont választotta el a győzelemtől, ám 7–5-re kikapott, ezzel Thiem két órát követően egyenlített – tette hozzá az MTI.

A harmadik szett alakult a legsimábban, az osztrák sokkal kevesebbet rontott, mint korábban, ezúttal egyetlen játékot sem veszített, így 2 óra 35 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

A idén kiváló formában játszó orosz Aszlan Karacev két szettben legyőzte harmadikként kiemelt honfitársát, Danyiil Medvegyevet. Karacev az 1 óra 18 perces mérkőzésen háromszor vette el riválisa adogatójátékát, miközben a sajátjait mind hozta.

Búcsúzott a 12. helyen kiemelt belga David Goffin is, akit az argentin Federico Delbonis „lépett le” 1 óra 8 perc alatt. Goffin mindössze három játékot tudott megnyerni.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (salakpálya, 2 082 960 dollár)
2. FORDULÓ
FÉRFI EGYES

Dominic Thiem (osztrák, 4.)–Fucsovics Márton 3:6, 7:6 (7–5), 6:0
Bautista Agut (spanyol, 10.)–Garín (chilei) 7:6 (7–5), 6:3
Davidovich Fokina (spanyol)–Norrie (brit) 6:2, 6:3
Karacev (orosz)–Medvegyev (orosz, 3.) 6:2, 6:4
A. Zverev (német, 6.)–Dellien (bolíviai) 6:2, 6:2
Rubljov (orosz, 7.)–Struff (német) 6:7 (7–9), 6:1, 6:4
Delbonis (argentin)–Goffin (belga, 12.) 6:2, 6:1
Sonego (olasz)–Mager (olasz) 6:4, 6:4
Cicipasz (görög, 5.)–Cilic (horvát) 7:5, 6:2
Berrettini (olasz, 9.)–Millman (ausztrál) 6:4, 6:2
Shapovalov (kanadai, 13.)–Travaglia (olasz) 7:6 (7–2), 6:3
Korábban
Nisikori (japán)–Carreno Busta (spanyol, 11.) játék nélkül
Opelka (amerikai)–Musetti (olasz) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik