Ütésváltás – minden, amit Fucsovics Márton profi pályafutásáról tudni érdemes

BERTA MIHÁLY, DANCSÁK ANDRÁSBERTA MIHÁLY, DANCSÁK ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 11:06
null
Fucsovics Márton nagy formában – újra a legjobb 50 között van a világranglistán (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton ismét szintet lépett. A 29 esztendős magyar teniszező Rotterdamban pályafutása során először jutott ATP 500-as erősségű torna döntőjébe, amelyben ugyan kikapott az orosz Andrej Rubljovtól, ám a remek eredmény tovább erősítette játékosunk helyét a férfitenisz élmezőnyében. Fucsovics persze aligha lenne elégedett, ha ez a döntős szereplés állna majd karrierje befejezésekor a legnagyobb sikereit megjelenítő rubrika elején (igaz, van tornagyőzelme ATP 250-es viadalról), de a Képes Sport sem a lezárás szándékával kíván összegzést adni a nyíregyházi születésű teniszező eddigi munkásságáról. Ellenkezőleg: azzal, hogy megmutatjuk, hol, hányszor, ki ellen, milyen hatásfokkal vagy éppen milyen ranglistahelyezést elérve teljesített Fucsovics, nem valami végét, sokkal inkább egy még magasabb minőségű versenyzés kezdetét kívánjuk előre jelezni.


EMLÉKEZETES PILLANATAI

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE (Grafika: Dancsák András)
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE (Grafika: Dancsák András)

 

EREDMÉNYEI ÉVRŐL ÉVRE

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE (Grafika: Dancsák András)
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE (Grafika: Dancsák András)

RANGLISTAHELYEZÉSÉNEK VÁLTOZÁSAI

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE (Grafika: Dancsák András)
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE (Grafika: Dancsák András)


MÉRLEGE BORÍTÁSONKÉNT



TORNÁRÓL TORNÁRA




ELLENFÉLMUSTRA

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 13-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
9 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
Tegnap, 8:30

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
2025.10.01. 10:28

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
2025.09.30. 12:02

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
2025.09.29. 18:01

Székelyföld két keréken: együtt tekertünk a Gurul a rádió csapatával

Képes Sport
2025.09.28. 12:40

„Ha nem játszom, nem vagyok boldog” – interjú az ETO középpályásával, Vitális Milánnal

Képes Sport
2025.09.28. 11:23

Red Bull Showrun: újra felbőgtek a motorok

Képes Sport
2025.09.27. 18:19
Ezek is érdekelhetik