Tenisz: három héttel csúszik az Australian Open rajtja – hivatalos

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 09:44
null
Ahogyan az várható volt, később kezdődik az AO (Fotó: AFP)
Az előzetes sajtóhíreknek megfelelően csütörtökön eldőlt, hogy a tervezettnél három héttel később, február 8-án rajtol a jövő év első tenisz Grand Slam-viadala, az ausztrál nemzetközi bajnokság.

 

FEDERERNEK KAPÓRA JÖHET A CSÚSZTATÁS

Roger Federernek jól jöhet, hogy az eredetileg tervezettnél három héttel később kezdődik az Australian Open, így ugyanis több idő áll rendelkezésére a teljes felépüléshez a tornát megelőzően.

A 39 éves svájci klasszis nemrégiben úgy nyilatkozott, egyelőre nincs százszázalékos állapotban, és bizonytalan a részvétele a melbourne-i Grand Slam-versenyen.

A hírt nem az Australian Open szervezői közölték, a módosítás a férfitornákat szervező ATP most kiadott, 2021 első hét hetére vonatkozó versenynaptárából derült ki. A melbourne-i viadal eredetileg január 18-án kezdődött volna, a selejtezőkre pedig az azt megelőző héten került volna sor.

Az ATP naptára szerint a selejtezőknek egészen rendhagyó módon Doha ad majd otthont január 10. és 13. között, a főtáblára jutott teniszezők pedig onnan utaznak majd egyből az ausztrál városba, ahol érkezésük után karanténba kerülnek.

A férfiak számára az év első versenyeit a floridai Delray Beachen és a törökországi Antalyában rendezik egyaránt január 5. és 13. között. Ezeket – és a dohai kvalifikációt – követően az Australian Open előtt már csak január 31. és február 6. között tudnak versenyezni a férfiak, akkor két torna is zajlik majd párhuzamosan Melbourne-ben. Azok mellett pedig február 1. és 5. között, szintén a GS-verseny otthonának számító városban tartják a lerövidített ATP-kupát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik