Wimbledon: komolytalan játék miatt megvonták Tomic pénzdíját

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 12:09
null
Wimbledonban 15 éve nem játszottak rövidebb mérkőzést (Fotó: AFP)
Kedden az idei angol füves pályás nemzetközi teniszbajnokság 1. fordulójában, a torna eddigi legrövidebb férfi egyes meccsén az ausztrál Bernard Tomic 58 perc alatt három játszmában vereséget szenvedett a francia Jo-Wilfried Tsongától, s a mérkőzés után két nappal a szervezők közölték, komolytalan játék miatt az ausztrál játékos teljes pénzdíját – 45 000 fontot – megvonják tőle.

 

A csütörtöki bejelentés szerint a világranglistán 96. Tomic a francia Jo-Wilfried Tsonga elleni első fordulós összecsapáson végig zavarodottan viselkedett, teljesítményét utólag megdöbbentőnek és kínosnak jellemezték a közösségi médiában.

„A vezetőbíró álláspontja szerint a játékos teljesítménye nem ütötte meg az elvárt professzionális szintet, épp ezért a maximális büntetést szabtuk ki rá” – áll a közleményben.

Tomic kedden 58 perc alatt, 6:2, 6:1, 6:4-re kapott ki francia riválisától, aki 21 ász mellett 39 nyerőt és mindössze 12 ki nem kényszerített hibát ütött, míg Tomicnál ugyanez: egy ász és nyolc nyerő és 28 ki nem kényszerített hiba.

A 26 éves játékost nem először büntették meg az „elvárt professzionális szint” hiánya miatt, két éve – szintén Wimbledonban – kapott hasonló pénzbüntetést, amikor a német Mischa Zverev győzte le őt szűk másfél óra alatt 6:4, 6:3, 6:4-re.

Nem Tomic az első, aki a közelmúltban komolytalan játékra hivatkozva kap pénzbüntetést: a Roland Garros alatt Anna Tatishvilitől vonták meg a pénzdíját a görög Maria Szakkaritól 55 perc alatt elszenvedett 6:0, 6:1 után.

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.07. 19:12

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:30

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
2025.07.06. 19:45
Ezek is érdekelhetik