US Open: Djokovics és a WTA véleményezte a Williams-balhét

Vágólapra másolva!
2018.09.10. 11:09
null
Serena Williams az egyik szombati vita közben (Fotó: AFP)
A női versenyeket szervező WTA egyenlő bánásmódot kér minden teniszezőnek, és szeretné elérni, hogy minden tornán engedélyezett legyen az edzői tanácsadás.

 

A szervezet azután tette közzé ezzel kapcsolatos felhívását, hogy a US Open szombati női egyes döntőjét botrányos jelenetek tarkították. A végül vesztes Serena Williamset háromszor is figyelmeztette a portugál székbíró, Carlos Ramos, először tiltott edzői tanácsadásért, majd az ütője összetöréséért, végül azért, mert megsértette őt. Az utóbbi két intés pontbüntetéssel, illetve egy játék elvesztésével is járt – utóbb pénzbüntetést is kapott.

A reklamáló Williams tolvajnak nevezte a játékvezetőt, később pedig azt nehezményezte, hogy nem kap a férfi játékosokkal azonos bánásmódot, mert szerinte ha egy férfi mondja ezt, nem büntették volna meg. A sportágon belül és kívül sokan támogatják a volt világelső amerikai teniszezőt, köztük a WTA is.

„A WTA-nak az az álláspontja, hogy nem szabadna különbséget tenni a férfi, illetve női játékosok érzelemnyilvánításainak megítélésében, és azon dolgozik, hogy minden teniszezőt egyformán kezeljenek. Az a véleményünk, hogy szombat este ez nem így volt” – fogalmazott közleményében Steve Simon, a WTA vezetője.

A férfi egyes győztese, Novak Djokovics is úgy véli, Ramosnak nem kellett volna ennyire szigorúnak lennie.

„Megváltoztatta a mérkőzés menetét – mondta a bíró ítéleteinek következményéről a szerb játékos. – Szerintem ez talán szükségtelen volt. Mindannyian küzdünk az érzelmeinkkel, különösen, amikor egy Grand Slam-trófeáért harcolunk.”

Ezzel együtt Djokovics szerint Simonnak nincs igaza abban, hogy a férfiakat és a nőket máshogy kezelik a pályán.

„Én nem így látom, egyáltalán nem” – jelentette ki.

Az első figyelmeztetést tiltott edzői tanácsadásért kapta Serena Williams – trénere, Patrick Mouratoglou a lelátóról próbált kézjelekkel instrukciókat adni tanítványának, bár a játékos saját bevallása szerint ezeket egyáltalán nem látta –, ez a férfimeccseken nem engedélyezett, a nőknél viszont igen, kivéve a GS-tornákat.

Bár Williams azt mondta, ő betartja a szabályokat és sohasem kap edzői utasításokat mérkőzés közben, Mouratoglou bevallotta, hogy ő bizony ad tanácsokat, és szerinte minden kollégája ezt teszi.

„Azt is gondoljuk, hogy az edzői tanácsadás kérdésével is foglalkozni kell, és engedélyezni kell a sportágban – tette hozzá Simon. – A WTA támogatja a pályán való tanácsadást a szabályok szerint, de át kell gondolnunk a szabályozást.”

Legfrissebb hírek

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
9 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03
Ezek is érdekelhetik