Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.08. 07:47
Fotó: Getty Images
Mint ismert, Carlos Alcaraz négy szettben győzte le Jannik Sinner az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) vasárnapi fináléjában, így a trófea mellett az ATP világranglistájának első helyét is átvette az olasztól. Lássuk, hogyan értékelték a döntőt a felek!

„Az első fordulótól a végjátékig ez volt életem legjobb tenisztornája. A torna során végig konzisztensen tudtam játszani. Büszke vagyok rá, mert rengeteget dolgoztam ezen. Szerintem tökéletesen játszottam, mert ha valaki meg akarja nyerni a US Opent és le akarja győzni Jannikot, akkor tökéletesen kell teljesítenie, s szerintem én ezt tettem. Nem hiszem, hogy Sinnernek bármiben fejlődnie kéne ahhoz, hogy legyőzzön a jövőben. Nekem is készen kell állnom, hogy lássam, mit fog másképpen csinálni – idézi Carlos Alcaraz szavait a Marca. – Úgy érzem, hogy bármire képes vagyok a pályán, legyen szó nyesésről, ejtésről, lecsapásról vagy lapos ütésekről. Magabiztos vagyok a fiziki állapotomat illetően. Úgy látom, hogy minden labdát el tudok érni, s ez megadja nekem a kellő magabiztosságot ahhoz, hogy jó változatos teniszt játsszak és jó labdameneteket játsszak.”


„Nagyon egyszerű a történet, Carlos külön kategóriát képvisel a mezőnyben, másokkal ellentétben neki nincsenek gyenge pontjai. – így a döntőt és a világranglista első helyét elveszítő Jannik Sinner, aki idén mind a négy Grand Slam-torna döntőjében érdekelt volt, de míg Ausztráliában és Wimbledonban nyerni tudott, addig a Roland Garroson és a US Openen Alcaraz diadalmaskodott. – Számomra a tanulság az, hogy ha el is veszítek a jövőben néhány meccset, változtatnom kell a játékomon, hogy kiszámíthatatlanabbá váljak, mert szerintem erre van szükségem ahhoz, hogy jobb játékos legyen belőlem.”

Az amerikai Grand Slam-tornán pályafutása során másodszor diadalmaskodó Alacaraz ötmillió, míg Sinner két és félmillió dollárt vághatott zsebre a torna után.

US OPEN, NEW YORK (90 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Carlos Alcaraz (spanyol, 2.)–Jannik Sinner (olasz, 1.) 6:2, 3:6, 6:1, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
3 perce

Davis Kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
16 perce

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
1 órája

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
11 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

US Open: Granollers és Zeballos végső sikere férfi párosban

Tenisz
2025.09.06. 21:12

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34
Ezek is érdekelhetik