US Open: Alig kaptam levegőt – Roger Federer

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.04. 09:28
null
Roger Federer úgy érezte, elhagyja az ereje (Fotó: AFP)
Roger Federer úgy érzi, kifogtak rajta a körülmények kedd hajnalban – mint beszámoltunk róla, a másodikként rangsorolt svájci nem jutott be a nyolc közé a New Yorkban zajló amerikai nemzetközi teniszbajnokságon (US Open), négy játszmában kikapott az ausztrál John Millmantól a nyolcaddöntőben.

 

„Alig kaptam levegőt a párás hőségben, semmi légmozgás sem volt, és nagyon küzdenem kellett a körülményekkel. Még sosem fordult elő velem ilyen – kesergett a 37 éves sztár a 3 óra 34 perces mérkőzés után. – Egyfolytában és egyre jobban izzadtam, és éreztem, hogy elfogy az energiám. John jobban bírta a megpróbáltatásokat.”

A tornát korábban ötször megnyerő Federer 14 fellépése során másodszor búcsúzott a negyeddöntő előtt New Yorkban. A 20-szoros Grand Slam-bajnok tíz kettős hibát ütött, három szettlabdát elpuskázott, és a US Openen 28 győzelem után először – az összes GS-versenyt tekintve 128 mérkőzésen másodszor – kapott ki olyan ellenféltől, aki a top 50-en kívül van a világranglistán.

Legfrissebb hírek

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
18 órája

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
20 órája

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
23 órája

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23
Ezek is érdekelhetik