Tenisz: önbizalomgondok – Djokovics túl korán tért vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.02. 16:41
A volt világelső Novak Djokovics szerint az önbizalmának nem tett jót a januári visszatérése óta elszenvedett sok vereség, de keményen dolgozik, hogy visszaszerezze azt.

A szerb sztár szerdán Belgrádban úgy fogalmazott, hogy mindig is bízott magában, ezért sikerült valóra váltania minden gyerekkori álmát.

„Figyelembe véve, hogy milyen eredményeket értem el mostanában, nem meglepő, hogy az önbizalmam nincs rendben. Egy jól sikerült tornával viszont ez vissza fog jönni”
– jelentette ki Djokovics.

Elmondta: az év eleji Ausztrál nemzetközi bajnokságot követően nem volt biztos abban, hogy nem kell megműteni a tavaly kezelt könyökét.

„Túl korán tértem vissza, nem voltam elég felkészült, ez pedig visszaütött. Az én döntésem volt mindez, mert már nagyon hiányzott a tenisz” – közölte a 30 éves játékos arra utalva, hogy az utóbbi négy versenyén négy vereség mellett csak két győzelmet aratott.

„Azt követően, ami múlt évben történt, alább kellett adnom az elvárásaimból, de a motivációm és az ambícióm nem változott” – fogalmazott a 12-szeres Grand Slam-torna-győztes teniszező.

Kifejtette, volt már hasonló helyzetben, igaz, ennyire nagy kihívás előtt még sohasem állt.

A világranglistán jelenleg 12. Djokovics április elején jelentette be, hogy szakított edzőivel, Radek Stepánekkel és Andre Agassival. Sajtóhírek szerint azóta ismét azzal a szlovák Marián Vajdával készül, akinek irányításával nyerte a GS-tornáit.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
41 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik