Davis-kupa: a szerbek és a franciák már az elődöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.08. 21:07
A szerbek és a franciák biztosították a helyüket a tenisz Davis-kupa elődöntőjében azzal, hogy pénteki 2–0-s vezetésük után a szombati páros mérkőzést is megnyerték a spanyolok, illetve a britek ellen.

Belgrádban a Nenad Zimonjics, Viktor Troicki kettős 4:6, 7:6 (7–4), 6:0, 4:6, 6:2-re megverte a Pablo Carreno Busta, Marc López duót. A szerbek – akik behozhatatlan előnyre tettek szert – a döntőért a franciákkal játszanak majd, akik Nicolas Mahut és Julien Benneteau jóvoltából alakították 3–0-ra a világelső Andy Murray nélkül felálló britek elleni összecsapás állását. A szombati mérkőzésen a francia páros 7:6 (9–7), 5:7, 7:5, 7:5-re múlta felül a Jamie Murray, Dominic Inglot kettőst.

Közép-európai idő szerint délelőtt az amerikaiak szépítettek az ausztrálokkal szemben Brisbane-ben, s ugyanezt tették délután az olaszok a belgák ellen Charleroi-ban úgy, hogy Andreas Seppi és Simone Bolelli 4:6, 6:3, 6:4, 3:6, 7:6 (8–6)-ra felülmúlta Ruben Bemelmans és Joris De Loore egységét.

Utóbbi két párharc 2–1-re áll a hazai csapat javára. A továbbjutók egymással játszanak majd az elődöntőben, szeptember közepén.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
4 órája

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
14 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
18 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
21 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
2025.09.10. 17:50
Ezek is érdekelhetik