Fogadási csalás: GS-győztes is gyanús; a tenisz a legveszélyeztetettebb

Vágólapra másolva!
2016.01.18. 12:08
A Tennis Integrity Unit (TIU) szervezet szerint az elmúlt évtizedben tizenhat olyan teniszező lehet érintett fogadási csalásokban, aki szerepelt a top 50-ben, és a nevük gyanús mérkőzésekkel hozható összefüggésbe. Név nélkül említést tesznek Grand Slam-győztes teniszezőről, illetve három wimbledoni találkozó is szerepel a gyanús meccsek listáján.

A feltételezések szerint nyolc gyanús versenyző a most zajló Australian Openen is ütőt ragad.

Chris Kermode, volt versenyigazgató, az ATP ügyvezető igazgatója és elnöke visszautasította a vádakat, és a zéró tolerancia elvét előtérbe helyezve minden esetben kivizsgálást ígért, amelyben megalapozott a gyanú.

„A mostani jelentések tíz évvel régebbi mérkőzésekre utalnak, de kivizsgáljuk azokat” – mondta a sportvezető.

A dokumentumok arról számolnak be, hogy Oroszországban, Olaszország északi, valamint déli részén (Szicíliában) működnek azok a szindikátusok, amelyek százezer angol fontos tételben ezeket a fogadási ügyeket bonyolítják.

„Egy jó körülhatárolt, tízfős magról van szó, amely tagjai a leggyakrabban kerültek összefüggésbe a gyanús meccsekkel – mondta Mark Phillips, annak a vizsgálatnak az egyik nyomozója, amire még 2007-ben került sor, és nem kapott publicitást. – Nagyon erős bizonyítékaink voltak, úgy tűnt, hogy jó esély mutatkozik arra, hogy csírájában fojtsuk el az egészet és elrettentő példával szolgáljunk.”

A European Sports Security Association, amely figyelemmel kíséri a gyanússá váló mérkőzéseket, 2015-ben több mint ötven teniszmeccset tüntetett fel. A szervezet szerint a tenisz több gyanús tevékenységet vonz, mint a többi sport.

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
1 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
3 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
Tegnap, 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik