ATP-vb: Djokovics és Federer egy csoportban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 06:35
A világelső és címvédő Novak Djokovics, valamint a hat sikerével rekorder Roger Federer egy csoportba került a férfi teniszezők vasárnap rajtoló londoni ATP-világbajnokságán.

A szerb és a svájci játékos – utóbbi sérülés miatt nem állt ki a tavalyi döntőre – a cseh Tomás Berdychhel és a japán Nisikori Keivel találkozik a Stan Smith-csoportban. Az Ilie Nastaséról elnevezett kvartettben a brit Andy Murray, a svájci Stan Wawrinka, a spanyol Rafael Nadal és honfitársa, David Ferrer kapott helyet.

A vb 1970 óta íródó történetében először nevezték el a csoportokat korábbi klasszisokról: az amerikai Smith nyerte meg az első, a román Nastase 1971-ben a második versenyt.

A nyolcfős szupertornának az O2 Arena ad otthont jövő vasárnapig, az elmúlt három évben Djokovics nyerte meg a szezonzáró versenyt.

Az ATP vezetősége csütörtökön bejelentette, hogy London – amely 2009 óta a vb házigazdája – 2018-ig megkapta a rendezés jogát.

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
9 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
19 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik