Hétfőhöz képest körülbelül tíz fokot emelkedett a hőmérséklet Melbourne-ben, így a szervezők már kénytelenek voltak annyira behúzni a Rod Laver Aréna tetejét, hogy a játéktéren kívül minden árnyékba kerüljön, az izzadságmentes győzelmeiről híres Roger Federert azonban ezúttal sem sikerült túlságosan felzaklatni. Pedig a svájci akár izgulhatott volna, hiszen a Benoit Paire elleni első fordulós meccse egyben az első 2013-as fellépése is volt. Ez azonban egyáltalán nem látszott rajta, míg a világranglistán 46. francián azért látszottak az idegesség jelei. A láthatóan jól szórakozó Federer ezt pedig a tőle megszokott elegáns játékkal használta ki, és jutott 6:2, 6:4, 6:1-gyel a második fordulóba.
„Sűrű volt az előző idény, otthon vártak a lányaim, úgyhogy inkább más utat választottam, és ezúttal nem játszottam felvezető versenyt. Hat dél-amerikai bemutató meccsel készültem fel, nagyon jól éreztem magam, és remélem jól is döntöttem. Örülök, hogy itt vannak a lányaim, és ilyenkor a játékos szerepében is láthatnak. Ebből is rengeteget tanulnak, ráadásul a koalákat és a kengurukat is nagyon szeretik” – magyarázta Federer a mérkőzés után.
Lehetséges negyeddöntős ellenfele, Jo-Wilfried Tsonga is hasonlóan jól kezdett. Pedig neki páros- és honfitársa, Michaël Llodra ellen jóval nehezebb nyitányt jósoltunk. Az öt évvel ezelőtt döntős Tsonga azonban remekül szervált, ellenfele két bréklabdáját hárította és egy óra 46 perc alatt továbbjutott a második fordulóba, ahol a japán Szoeda Go ellen valószínűleg ennél is könnyebb dolga lesz.
| AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE 30 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya) |
| FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ |
| Federer (svájci, 2.)–Paire (francia) 6:2, 6:4, 6:1 |
| Murray (brit, 3.)–Haase (holland) 6:3, 6:1, 6:3 |
| Tsonga (francia, 7.)–Llodra (francia) 6:4, 7:5, 6:2 |
| Raonic (kanadai, 13.)–Hájek (cseh) 3:6, 6:1, 6:2, 7:6 |
| Kohlschreiber (német, 17.)–Darcis (belga) 6:2, 6:3, 6:4 |
| Seppi (olasz, 21.)–Zeballos (argentin) 6:2, 6:4, 6:2 |
| F. Mayer (német, 25.)–Williams (amerikai) 2:6, 3:6, 6:2, 7:6, 6:1 |
| Berankis (litván)–Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 7:6, 7:5 |
| Sousa (portugál)–Smith (ausztrál) 6:4, 6:1, 6:4 |
| Istomin (üzbég)–Sijsling (holland) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2 |
| Kavcic (szlovén)–Bellucci (brazil, 29.) 6:3, 6:1, 6:3 |
| Falla (kolumbiai)–Ouanna (francia) 6:4, 7:5, 6:4 |
| Weintraub (izraeli)–Pella (argentin) 7:6, 7:5, 6:2 |
| Szoeda (japán)–Saville (ausztrál) 6:7, 6:3, 6:2, 6:3 |
| Chardy (francia)–Menéndez-Maceiras (spanyol) 7:6, 6:7, 6:2, 6:1 |
| NŐI EGYES, 1. FORDULÓ |
| Azarenka (fehérorosz, 1.)–Niculescu (román) 6:1, 6:4 |
| S. Williams (amerikai, 3.)–Gallovits-Hall (romániai) 6:0, 6:0 |
| Suárez-Navarro (spanyol)–Errani (olasz, 7.) 6:4, 6:4 |
| Kvitová (cseh, 8.)–Schiavone (olasz) 6:4, 2:6, 6:2 |
| Wozniacki (dán, 10.)–Lisicki (német) 2:6, 6:3, 6:3 |
| Date Krumm (japán)–Petrova (orosz, 12.) 6:2, 6:0 |
| Kirilenko (orosz, 14.)–V. King (amerikai) 6:4, 6:2 |
| Vinci (olasz, 16.)–Soler-Espinosa (spanyol) 6:3, 7:5 |
| Safárová (cseh, 17.)–Lucic-Baroni (horvát) 7:6, 6:4 |
| Lepchenko (amerikai, 21.)–Hercog (szlovén) 6:4, 6:1 |
| Hszie Szu-vej (tajvani, 26.)–Arruabarrena-Vecino (spanyol) 7:6, 6:2 |
| Beck (német)–Svedova (kazah, 28.) 6:2, 6:7, 6:3 |
| Stephens (amerikai, 29.)–Halep (román) 6:1, 6:1 |
| Peer (izraeli)–Panova (orosz) 6:4, 1:6, 6:3 |
| Vesznyina (orosz)–Garcia (francia) 3:6, 6:3, 6:1 |
| Kuznyecova (orosz)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:2, 6:1 |
| Peng Su-aj (kínai)–Marino (kanadai) 6:3, 6:0 |
| Jovanovszki (szerb)–Torró-Flor (spanyol) 2:6, 6:4, 6:3 |
| Putyinceva (kazah)–McHale (amerikai) 6:1, 6:7, 6:2 |
| Vekic (horvát)–Hlavácková (cseh) 6:1, 6:2 |
| Robson (brit)–Oudin (amerikai) 6:2, 6:3 |

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!





