S. Williams nyert a döntőben, ismét legyőzte Sarapovát

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 18:24
null
Williams ezúttal sem kegyelmezett Sarapovának (Fotók: Reuters)
Serena Williams nyerte az isztambuli WTA-világbajnokságot, miután a döntőben két szettben 6:4, 6:3-ra felülmúlta az orosz Marija Sarapovát. Az amerikai teniszezőnő a harmadik vb-győzelmét ünnepelhette.

Hihetetlen adat, de Marija Sarapova 2004 óta nem nyert Serena Williams ellen. Azóta az orosz szépség nyolcszor kapott ki az amerikaitól, s ezzel a nem éppen dicsőséges mérleggel várhatta a WTA-vb mai fináléját. Aztán a mérkőzésen kiderült: kilencesre duzzadt az a bizonyos nyolcas sorozat.

Merthogy Serena Williams ezúttal sem kegyelmezett Sarapovának, igaz, ebben már csak azért sincs semmi meglepő, mert a legutóbbi 11 olyan meccsét megnyerte az amerikai, amikor a világranglista első két helyezettjének valamelyikével játszott.

Az első szettben Sarapova jól tartotta magát, de esélye sem volt elnyerni Williams adogatójátékát, míg Serenának három bréklabdája is adódott, melyek közül egyet sikerült értékesítenie. Mindez történt 2:2-es állásnál, ami után Williams már végigvitte az előnyét és 6:4-gyel behúzta az első játszmát.

Sarapova mindent megtett, de nem volt elég...
Sarapova mindent megtett, de nem volt elég...

A második szettben aztán még hamarabb tudatosította Sarapovában, hogy bizony nem adja meg neki azt az örömöt, hogy pályafutása során harmadszor kikapjon tőle. Már az első játék az övé lett – pedig az orosz szervált.

A folytatásban pedig szintén megőrizte a brékelőnyét Williams, sőt 5:3-nál ismét elvette Sarapova adogatását – befejezve ezzel a mérkőzést.

A 31 éves amerikai játékos korábban 2001-ben és 2009-ben nyert a vb-n, 2002-ben és 2004-ben pedig kikapott a fináléban. Ezúttal nem egészen másfél óra alatt megszerezte a harmadik győzelmét is.

WTA-TORNA, TEB BNP PARIBAS WTA CHAMPIONSHIPS, ISZTAMBUL (4 900 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 3.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:4, 6:3
Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
9 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
20 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik