Andy Roddick: második forduló, végállomás

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 07:09
null
Andy Roddick nincs túl jó bőrben és formában mostanában (Fotó: Action Images)
A kilencedik kiemelt Andy Roddick 3:6, 7:5, 6:3, 7:6-os vereséget szenvedett a szerb Janko Tipszarevicstől a US Open férfi egyesének 2. fordulójában. Az amerikai kiesésével Roger Federer maradt az egyetlen játékos a férfimezőnyben, aki korábban megnyerte a versenyt.

Andy Roddick az idei Australian Openen a negyeddöntőben búcsúzott, és most kiderült, hogy ez volt a legjobb szereplése a 2010-es Grand Slam-versenyeken. A Roland Garroson a harmadik, míg Wimbledonban a negyedik fordulóig jutott.

Nemrég elárulta, hogy könnyebb lefolyású mononukleózissal küzd (ez a teniszezőknél nem ritka, sokszor hosszan elhúzódó betegség), elképzelhető, hogy a kór mostani vereségében is közrejátszott.

Roddick 2003-ban megnyerte, 2006-ban pedig döntőt játszott a New York-i Grand Slam-tornán, kiesésével Roger Federer maradt az egyetlen férfijátékos a mezőnyben, aki korábban megnyerte a versenyt.

A világranglista 44. helyén álló Tipszarevics először jutott be a harmadik fordulóba a US Openen.

A szerb következő ellenfele a francia Gaël Monfils lesz, aki az orosz Igor Andrejevet múlta felül három játszmában.

US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya) 
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Monfils (francia, 17.)–Andrejev (orosz) 6:3, 6:4, 6:3
Tipszarevics (szerb)–Roddick (amerikai, 9.) 3:6, 7:5, 6:3, 7:6
 
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Isztomin (üzbég)
Simon (francia)–Kohlschreiber (német, 29.)
F. López (spanyol, 23.)–Paire (francia)
Sztahovszkij (ukrán)–Harrison (amerikai)
Ferrer (spanyol, 10.)–Becker (német)
Gimeno-Traver (spanyol)–Chardy (francia)
Nalbandian (argentin, 31.)–Serra (francia)
Mannarino (francia)–Verdasco (spanyol, 8.)
Murray (brit, 4.)–Brown (jamaicai)
Chela (argentin)–Wawrinka (svájci, 25.)
Querrey (amerikai, 20.)–Granollers (spanyol)
García-López (spanyol)–Almagro (spanyol, 14.)
Juzsnij (orosz, 12.)–Szela (izraeli)
Chiudinelli (svájci)–Isner (amerikai, 18.)
Benneteau (francia)–Robredo (spanyol)
Hanescu (román)–Llodra (francia)
Davigyenko (orosz, 6.)–Gasquet (francia)
Anderson (dél-afrikai)–Bellucci (brazil)
Monfils (francia, 17.)–Andrejev (orosz) 6:3, 6:4, 6:3
Tipszarevics (szerb)–Roddick (amerikai, 9.) 3:6, 7:5, 6:3, 7:6
Clément (francia)–Schwank (argentin)
Cuevas (uruguayi)–Fish (amerikai, 19.)
Polansky (kanadai)–Blake (amerikai)
Petzschner (német)–Djokovics (szerb, 3.)
Söderling (svéd, 5.)–Dent (amerikai)
De Bakker (holland)–Dodig (horvát)
Montanés (spanyol, 21.)–Ball (ausztrál)
Nisikori (japán)–Cilic (horvát, 11.)
Melzer (osztrák, 13.)–Berankis (litván)
Mello (brazil)–Ferrero (spanyol, 22.)
Mathieu (francia)–Rufin (francia)
A. Beck (német)–Federer (svájci, 2.)
 
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Stosur (ausztrál, 5.)–Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Peer (izraeli, 16.)–Parmentier (francia) 6:2, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Kvitová (cseh, 27.)–Baltacha (brit) 7:6, 6:3
 
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Wozniacki (dán, 1.)–Csang Kaj-csen (tajvani)
Csan jung-dzsan (tajvani)–Paszek (osztrák)
Rezai (francia, 18.)–Capra (amerikai)
Benesová (cseh)–Sarapova (orosz, 14.)
Kuznyecova (orosz, 11.)–Sevastova (lett)
Meusburger (osztrák)–Kirilenko (orosz, 23.)
Domínguez Lino (spanyol)–U. Radwanska (lengyel)
Cibulková (szlovák)–K. Bondarenko (ukrán)
Jankovics (szerb, 4.)–Lucic (horvát)
Amanmuradova (üzbég)–Kanepi (észt, 31.)
Martínez Sánchez (spanyol, 22.)–Schnyder (svájci)
Görges (német)–Wickmayer (belga, 15.)
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Peng Su-aj (kínai)
Mattek-Sands (amerikai)–Petkovic (német)
Dulgheru (román, 25.)–Arvidsson (svéd)
Lisicki (német)–Zvonarjova (orosz, 7.)
Schiavone (olasz, 6.)–Camerin (olasz) 6:2, 6:1
A. Bondarenko (ukrán, 29.)–Oudin (amerikai) 6:2, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Mirza (indiai) 6:2, 6:4
Dulko (argentin)–Azarenka (fehérorosz, 10.) 5:1-nél Azarenka feladta
Peer (izraeli, 16.)–Parmentier (francia) 6:2, 6:3
Pennetta (olasz, 19.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:4
Minella (luxemburgi)–Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:0
V. Williams (amerikai, 3.)–Marino (kanadai) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Errani (olasz)–Klejbanova (orosz, 28.) 6:2, 6:3
Hantuchová (szlovák, 24.)–King (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
Gyementyjeva (orosz, 12.)–Bammer (osztrák) 6:3, 6:4
Razzano (francia)–Bartoli (francia, 13.) 7:5, 6:4
Ivanovics (szerb)–Cseng Csie (kínai, 21.) 6:3, 6:0
Kvitová (cseh, 27.)–Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Clijsters (belga, 2.)–Peers (ausztrál) 6:2, 6:1
Legfrissebb hírek

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
5 órája

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
8 órája

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
17 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

US Open: Granollers és Zeballos végső sikere férfi párosban

Tenisz
2025.09.06. 21:12

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45
Ezek is érdekelhetik