Szávay Ágnes kikapott, ezzel elbúcsúzott a charlestoni tornától

Vágólapra másolva!
2008.04.19. 00:04
Szávay Ágnes számára a pénteki napig remekült alakult a charlestoni torna. Egyesben Juliana Fedak, Szugijama Ai, majd páros partnere Dinara Szafina legyőzésével eljutott a negyeddöntőig, és párosban is a harmadik fordulóba jutott. Alize Cornet azonban véget vetett a menetelésnek.
Szávay Ágnes kikapott, így elbúcsúzott a tornától
Fotó: Imago (archív)
Szávay Ágnes kikapott, így elbúcsúzott a tornától
Szávay Ágnes kikapott, így elbúcsúzott a tornától
Fotó: Imago (archív)
Szávay Ágnes kikapott, így elbúcsúzott a tornától

A pénteki nap nem kezdődött jól Szávay számára, mert kiderült, hogy orosz partnere megsérült, ezért kénytelenek voltak feladni a párosversenyt.

Egyesben pedig egy kiváló formában lévő francia teniszező, Alizé Cornet várt rá. A világranglistán 40. helyen álló lány legyőzése a ranglista alapján papírformának tűnhetett, de idei mérlege mindenképpen figyelemre méltó: Cornet nyolc vereség mellett tíz győzelmet számlál. A két lány egyébként még nem meccselt egymással.

Cornet kezdte az adogatást, és elsőre hozta is, de 1:1-nél már brékelni tudott Szávay. Előnyének azonban nem örülhetett sokáig a magyar lány. Saját adogatásában 40–0-ra is vezetett, de elbukta a szervajátékot.

Ezt követően viszont mindketten nyerték a saját adogatásaikat, majd 6:5-ös vezetésénél Cornetnek már 3 szettlabdája is volt. Innen még képes volt felállni Szávay, és 0–40-ről egyenlített, de fordítani már nem tudott. Elbukta a játékot, és ezzel 7:5-re szettet is.

A második játszmában ismét Szávay brékelt először, méghozzá 2:2-nél, de akárcsak az első szettben Cornet ezúttal is azonnal visszabrékelt. A folytatásban legközelebb 4:4-nél volt több bréklehetősége a magyar lánynak, de hármat is elrontott.

Ez sajnos rányomta a bélyeget Szávay adogatójátékára is, ugyanis Cornet 5:4-es vezetésnél újra brékelt, és ezzel megnyerte a mérkőzést is, 7:5, 6:4 arányban.

Cornet elsősorban annak köszönheti győzelmét, hogy jobb százalékban tudott pontokat nyerni első szerváiból, és nyolc bréklabdából négyet értékesített, míg Szávay csak ötből kettőt.

A francia lány az elődöntőben Serena Williams ellen játszik.

CHRLESTON, NEGYEDDÖNTŐ

EREDMÉNY
Cornet (francia)–Szávay (magyar) 7:5 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik