Tenisz: ismét Roger Federer és Justine Henin a világbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 18:34
Címkék
Idén is a svájci Roger Federer és a belga Justine Henin lett a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) világbajnoka.
A világranglista-éllovas Federer a díj történetében a második, aki sorozatban négyszer nyerni tudott, ezt megelőzően ez csak a nagy előd amerikai Pete Samprasnak sikerült."Minden év új kihívásokat tartogat a számomra, ezért büszke vagyok arra, hogy eddig mindig sikerült egy lapáttal rátennem, ha szükség volt rá" - mondta a svájci klasszis, aki idei három Grand Slam-győzelme mellett a Roland Garroson is döntős volt.A nők között diadalmaskodó Henin szintén megismételte tavalyi sikerét, pályafutása során pedig harmadszor lett ITF-világbajnok.A világelső belga játékos az idénynyitó Australian Opent magánéleti problémái miatt kihagyta, de két GS-tornát (Párizs, US Open) és az idényzáró WTA-vb-t is megnyerte."Valószínűleg ez volt karrierem legjobb szezonja. Sok minden megváltozott idén körülöttem, de mindvégig derűlátó maradtam. Bebizonyítottam, hogy kemény munkával semmi sem lehetetlen" - nyilatkozta Henin a hétfői díjátadó után.A párosok versenyében a férfiaknál az amerikai testvérpár Bob és Mike Bryan, míg a nők között a zimbabwei Cara Black és a dél-afrikai Liezel Huber nyert.
Legfrissebb hírek

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
16 perce

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
29 perce

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
43 perce

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
1 órája

Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

Népsport
1 órája

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
1 órája

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik