Bagdatisz (ciprusi, 10.)-Nalbandian (argentin, 23.) | 6:2, 7:5, 6:0 |
A negyedik fordulóba jutott Markosz Bagdatisz az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban. A ciprusi teniszező az argentin David Nalbandiant búcsúztatta három szettben.

Reuters
Marcos Bagdatisz lemosta a pályáról ellenfelét

Reuters
Marcos Bagdatisz lemosta a pályáról ellenfelét
Bagdatisz az első szettet meglepően könnyedén hozta a huszonharmadik helyen kiemelt argentin ellen, hiszen a ciprusi huszonnégy perc alatt nyerte 6:2-re, igaz ezt elsősorban Nalbandiannak köszönhette, aki tíz ki nem kényszerített hibát ütött a meccs ezen szakaszában.
A második játszma volt a legszorosabb, ekkor a tizedik helyen kiemelt versenyző csupán a végén tudott brékelni, amelynek köszönhetően 7:5-re nyerte is a szettet.
A harmadik felvonásban az argentin játéka szétesett, hiszen első szerváinak huszonöt, második adogatásainak mindössze tizennyolc százalékát tudta megnyerni, ráadásul mindössze tizenkét pontot szerzett a záró játszmában.
Bagdatisz így könnyedén jutott a legjobb tizenhat közé, ahol a Davigyenko-Monfils párharc győztesével találkozik.
A tornán jelenleg is esőszünet van, így a többi találkozó félbeszakadt.
ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG
Legfrissebb hírek

Tenisz: Nalbandian szeptemberben térhet vissza a pályára
Tenisz
2009.07.20. 10:44

Tenisz: Nalbandian visszalépett, így Nadal már elődöntős
Tenisz
2009.04.24. 00:53

Tenisz: Nalbandian nem mondja le a Davis-kupa-szereplést
Tenisz
2008.11.25. 11:26

A kérdés: Argentína először vagy Spanyolország harmadszor?
Tenisz
2008.11.21. 13:42

Jo-Wilfried Tsonga letaszította trónjáról David Nalbandiant
Tenisz
2008.11.02. 18:42

David Nalbandiannak egy lépés hiányzik a párizsi címvédéshez
Tenisz
2008.11.01. 17:01

Tenisz: Nalbandian és Bolelli negyeddöntős Bázelben
Tenisz
2008.10.24. 00:30
Ezek is érdekelhetik