David Nalbandiannak egy lépés hiányzik a párizsi címvédéshez

Vágólapra másolva!
2008.11.01. 17:01
David Nalbandian tovább menetel Párizsban, az év utolsó mesterversenyén. A torna tavalyi győztese Nyikolaj Davigyenkót verte meg az elődöntőben 6:1, 5:7, 6:4-re, így már csak egy lépésre van a címvédéstől. A másik ágon Jo-Wilfried Tsonga és James Blake csap össze a fináléba jutásért.
Nalbandian az idén is remekel a párizsi tornán
Fotó: Reuters
Nalbandian az idén is remekel a párizsi tornán
Nalbandian az idén is remekel a párizsi tornán
Fotó: Reuters
Nalbandian az idén is remekel a párizsi tornán

Lehengerlően kezdte a mérkőzést Nalbandian, körülbelül úgy játszott, mint Davigyenko pénteken Nadal ellen (igaz, a spanyol akkor nem volt százszázalékos állapotban). A mérkőzés első kilenc labdamenetét megnyerte, majd ezt követően is abszolút mértékben uralta a játékot, és pillanatok alatt elhúzott 5:0-ra.

A közönség szórványos füttyszóval adta az orosz játékos tudatára, hogy nem tetszik neki az egyoldalú küzdelem – pedig Nalbandian tényleg szemet gyönyörködtetően játszott –, talán ez is közrejátszott abban, hogy Davigyenko kicsit megemberelte magát, és nyert egy gémet, így „csak” 6:1-re bukta el a nyitó szettet.

A folytatásban már sokkal kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, 1:1 után ugyan Nalbandian ismét elvette ellenfele adogatójátékát, a hatodik helyen kiemelt orosz azonban egyből visszabrékelt.

Ezt követően 4:4-ig együtt haladtak, ekkor viszont Davigyenko újra elvesztette szervajátékát, így az argentin a meccsért adogathatott. Hiába, mert megremegett a keze, olyannyira, hogy 5:4 után egy gémet sem nyert meg, így Davigyenko 7:5-tel egyenlített.

A döntő játszmában 3:3-nál tört meg a jég, ekkor lehetett a Bercy sportcsarnok közönsége először szemtanúja bréklabdának, amivel Nalbandian élt is, majd 5:4-nél másodszor már nem hibázott, megnyerte a szettet, és így a mérkőzést is.

A döntőben a Tsonga–Blake mérkőzés győztesével játszik majd.

ATP-TORNA, BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS (2.27 millió euró, kemény pálya)

ELŐDÖNTŐ
Nalbandian (argentin, 8.)–Davigyenko (orosz, 6.) 6:1, 5:7, 6:4
Legfrissebb hírek

ATP-vb: Medvegyev legyőzte Thiemet, ő az új világbajnok!

Tenisz
2020.11.22. 21:57

Tenisz: Davigyenko nem erőlteti tovább, elköszön

Tenisz
2014.10.16. 14:01

Tenisz: Karlovic és Davigyenko is búcsúzott Münchenben

Tenisz
2014.04.28. 19:00

Tenisz: Nisikori győzelemmel tért vissza, Davigyenko kiesett

Tenisz
2014.04.22. 19:16

Videó: poén - az Australian Open eddigi legszebb labdamenete

Tenisz
2014.01.15. 17:04

Tenisz: Hewitt és Davigyenko is kiesett Washingtonban

Tenisz
2013.07.31. 08:29

Tenisz: Davigyenko 12 év után először kihagyja Wimbledont

Tenisz
2013.05.28. 22:10

Tenisz: Davigyenkót továbbra is kísérti az átok

Tenisz
2013.05.21. 22:29
Ezek is érdekelhetik