Jo-Wilfried Tsonga (francia, 13.)–David Nalbandian (argentin, 8.) | 6:3, 4:6, 6:4 |
Háromjátszmás csatában, 6:3, 4:6, 6:4-re győzött a francia Jo-Wilfried Tsonga a címvédő argentin David Nalbandian ellen a 2.27 millió euró összdíjazású, BNP Paribas Masters elnevezésű párizsi ATP-torna döntőjében.

Fotó: Reuters
Tsonga nem okozott csalódást a párizsi közönségnek

Fotó: Reuters
Tsonga nem okozott csalódást a párizsi közönségnek
Az első szettben Tsonga valósággal átgázolt a címvédőn, aki megszeppenve játszott, és egyáltalán nem sikerült felvennie a ritmust. Igaz, erről remek formában lévő ellenfele gondoskodott, aki határozottan, kezdeményezően teniszezett – Nalbandian pedig csak bandukolt egyik szervaoldalról a másikra.
A hazaiak favoritja rögtön az elején brékelte riválisát és 3:0-ra elhúzott. Úgy tűnt, a címvédő 1:4-nél kezd magára találni, ütött is egy ászt, ám ezután kettőshibával „semlegesítette” ezt – a mérkőzés során harmadszor.
Tsonga 4:2-es vezetésénél jutott először bréklabdához az argentin, ám a francia esélyt sem adott neki kemény adogatásaival, és 5:2-re alakította az állást, majd alig több mint 30 perc után 6:3-ra megnyerte az első játszmát.
A második szettben fej fej mellett haladtak, Nalbandiannak 4:3-as vezetésénél három bréklabdája is volt, de négy fogadhatatlan szervával Tsonga visszajött és megnyerte a játékot. Hiába, mert a következő adogatójátékát már elbukta, Nalbandian pedig sikeresen „kiszerválta” a szettet.
Jöhetett tehát a döntő felvonás, melynek elején Tsonga csinálta meg a lélektanilag fontos első bréket, és ezt az előnyét végig is tudta vinni 5:4-ig. Ekkor a mérkőzésért adogathatott, de úgy nézett ki, megremeg a keze – 0:40-re elment Nalbandian. A franciának azonban kötélből voltak az idegei, a következő öt labdamenet az övé lett, ezzel megnyerte a meccset és vele együtt az idény utolsó mesterversenyét.
ATP-TORNA, BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS (2.27 millió euró, kemény pálya)
Legfrissebb hírek

Tenisz: Tsonga a Roland Garros után befejezi pályafutását
Tenisz
2022.04.06. 22:01

Tenisz: Korda nyerte meg a generációk csatáját Montpellier-ben
Tenisz
2021.02.22. 20:43

Tenisz: Tsonga nem indul az Australian Openen
Tenisz
2020.12.30. 12:12

Tenisz: Jo-Wilfried Tsonga az idén már nem lép pályára
Tenisz
2020.09.16. 13:41

Aus. Open: Medvegyev és Zverev nyert, Tsonga feladta
Tenisz
2020.01.21. 15:16
Ezek is érdekelhetik