Sarapova lassan szokta meg a borítást

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.02.02. 21:31
Címkék
Marija Sarapova egy éve nagyon korán búcsúzott a tokiói Pan Pacific Openen, és bizony az idén is elég nehezen lendült játékba.
A második fordulóban lépett pályára először, az egy nappal korábban jó játékkal bemelegítő névrokona, Maria Vento-Kabchi ellen, aki egy játszma erejéig alaposan megnehezítette a wimbledoni bajnok dolgát. A 7:6-ra megnyert első szett után aztán a másodikban már gémet sem vesztve hengerelt az orosz kisasszony, hat ászt ütött venezuelai vetélytársa ellen.
"Beletelt egy kis időbe, amíg megtaláltam a saját ritmusomat. Nem könnyű itt hozzászokni a pálya borításához, nekem egy egész játszmányi idő kellett hozzá. Ugyanakkor érzem, hogy amióta legutóbb itt jártam, egy év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Nemcsak sokat tanultam, de az önbizalmam is több, mióta rendszeresen a világ legjobbjai ellen játszom" - fejtegette Sarapova.
A férfiaknál Jan-Michael Gambill keltett némi feltűnést, midőn a floridai Delray Beachen három szettben legyőzte a negyedik kiemelt Cyril Saulnier-t. Az amerikai sérülésekkel tarkított időszakot hagyott maga mögött, ráadásul most először teniszezett egykezes tenyeressel - érthető, hogy nagyon boldog volt a mérkőzés után. "Egyre jobban megy a játék. Amikor a sérülések után visszatértem, rögtön úgy éreztem, hogy százszázalékos állapotban vagyok, pedig lassabb folyamat, amíg az ember maradéktalanul visszanyeri az erejét" - véli Gambill. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik