„Nem öregszem, csak egyre rutinosabb leszek” – Rab Tibor 70 éves

– Önnek még a grund jelentette a labdarúgó-akadémiát?
– Egyértelműen! A fivéreimmel állandóan futballoztunk, s az is adta magát, hogy megyek utánuk a Fradiba. Ők már ifisták voltak, amikor a serdülőkhöz kerültem.

– Alig tizenkilenc évesen a KEK-ben mutatkozott be a Ferencváros felnőttcsapatában a Liverpool ellen az Anfieldben, és a Népsport azt írta: „Nem okozott csalódást.” Nem volt betojva?
– Jó kérdés… Akkoriban fel se fogtuk, mi történik velünk, körülöttünk, annyira hirtelen kerültünk reflektorfénybe. Azért sem ijedtünk meg, mert az ifiben Rákosi Gyula volt az edzőnk, aki nem sokkal azelőtt fejezte be a pályafutását. Aki ismeri, tudja, kiváló erőnléte volt, olyannyira, hogy a futásoknál ő ment elöl, diktálta a tempót. Dalnoki Jenő azért állított be Liverpoolban, mert előtte Szigeti Ferenc, a tartalékok edzője megnézte az angolokat, akik szokás szerint a beívelésekre építették a taktikájukat, és kellett még egy magas ember a védelembe. Szerintem Bálint Lacival többet voltunk a levegőben, mint a talajon…

– A Liverpool és a Malmö kiverése után a KEK-elődöntőben a Crvena zvezdával játszottak. A hazai kettő egyes győzelem után a zsúfolt belgrádi Marakanában Bálint Lászlót a 70. percben kiállította a játékvezető, ön remekül helyettesítette, s a továbbjutást jelentő tizenegyest értékesítő Megyesi István mellett a meccs hőse lett.
– Amikor Bálint Lacit kiállították, még egy egy volt az állás, szinte rögtön utána kaptunk egy gólt, a Zvezda vezetett kettő egyre, tehát a belgrádiak ledolgozták a hátrányukat. Mucha Józsi a középpályáról visszajött beállósnak, én pedig hátra centerhalfnak. Még ma is beleborzongok, ha eszembe jut az a meccs a száztízezer szurkolóval a lelátón!

– Nem töltötte még be a huszadik évét, amikor a válogatottban is bemutatkozott.
– Baróti Lajos feladata volt, hogy két sikertelen vébéselejtező után Argentínába kijuttassa a csapatot. Új válogatottat épített, a Fradinak jól ment, így többen is bekerültünk a legjobbak közé, Nyilasi Tibor, Magyar István, Ebedli Zoltán, Pusztai László.

– Feltűnt, hogy a beállósként nem elsősorban a keménységével, inkább jó helyezkedésével, tempóérzékével tűnt ki.
– Többnyire igyekeztem sportszerűen megszerezni a labdát, persze odatettem magam, de ha lehetett, kerültem a durva belépőket. Bálint Lacival megosztottuk a munkát: a lapos labdáknál próbáltam megelőzni a csatárokat, a magasakat vagy elfejeltem vagy kibillentettem az ellenfelet, Laci pedig összeszedte a lecsorgó labdát. A Martos Győző, Bálint, Rab, Megyesi négyes egyik erőssége éppen az összeszokott védőmunka volt.

– Baróti Lajos aztán kivitte az argentínai világbajnokságra, de nem állította be.
– Úgy volt, hogy a harmadik csoportmeccsen, a franciák ellen játszom, de aztán tartalékoltak az olimpiai selejtezőre, ugyanis az akkori szabály szerint csak az szerepelhetett az olimpiai együttesben, aki nem lépett pályára a vb-n.

– Mészöly Kálmánnál is szóhoz jutott a románok ellen nulla nullára végződött bukaresti vébéselejtezőn, kivitte Spanyolországba, ahol játszott is, de nem volt benne sok köszönet, négy egyre kikaptunk az argentinoktól…
– Az volt a terv, hogy Sallai Sándor és Garaba Imre előtt „sepregessek", próbáltuk valahogyan megállítani Diego Maradonát, de nem sikerült. Amúgy én az argentinok sztárját már korábbról, a Fradi dél-amerikai túrájáról ismertem, csereként állt be ellenünk, előtte a szünetben úgy szórakozott a labdával, mint manapság egy freestyle-os.

– Gondolom, ő volt a legnehezebb ellenfele.
– Igen, aztán Kevin Keegan, itthon pedig Törőcsik András.

– Dalnoki Jenő állította be a nagyok közé, és nála játszott utoljára az NB I-ben a Videoton ellen 1986. április 26-án.
– Azt szoktam mondani, Jenő bácsinál kerültem be és nála kerültem ki. Ahhoz képest, hogy huszonhét-huszonnyolc éves korban küldte nyugdíjba a futballistáit, én egészen sokáig húztam…

– Melyik meccseire emlékszik a legszívesebben?
– Bemutatkozásomra a válogatottban az osztrákok ellen és a Fradival az 1975–1976-os idényre, amikor bajnokok lettünk, és persze a KEK-menetelésre.

– Milyennek tartja a jelenlegi Fradit?
– Hullámzó a teljesítménye, amire az a magyarázatom, hogy nem lép pályára kétszer egymás után ugyanabban az összeállításban.

– Milyen hetvenévesnek lenni?
– Nem öregszem, csak egyre rutinosabb leszek…