Wimbledon: szurkolók a pályán!

Vágólapra másolva!
2002.06.27. 22:27
Címkék
Kijátszva a biztonsági emberek éberségét, két tréfás kedvű fiatalember spontán teniszmeccset kezdett a wimbledoni centerpályán, néhány pillanattal azután, hogy a negyedik helyen kiemelt amerikai Szeles Mónika győztes mérkőzése után elhagyta az arénát. A renitens, de a torna hagyományaihoz híven fehér mezbe öltözött nézők egyszerűen átugrottak a játékteret a lelátótól elválasztó kordonon és ütögetni kezdtek. A közönségnek tetszett a nem várt "előadás", ám az csak néhány másodpercig tartott, a rendfenntartók ugyanis kivezették a "játékosokat".- Súlyos mulasztás történt, ki fogjuk vizsgálni, hogy ki hibázott - mondta az All England Club szóvivője. Szeles valószínűleg nem örült, amikor tudomást szerzett az esetről, hiszen emlékeiben még élénken él annak az 1993-as hamburgi késelésnek a képe, amely után több mint két évet kénytelen volt kihagyni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik