Ocon elégedett a Formula–1 történetének első női versenymérnökével

K. D. M.K. D. M.
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 18:08
null
Müller és Ocon gyorsan megtalálták a közös hangot (Fotó: Getty Images)
Az idéntől a Haas csapatát erősítő Esteban Ocon beilleszkedését az istállóhoz a Formula–1 történetének első női versenymérnöke, a német Laura Müller biztosítja. A francia elismerően nyilatkozott új segítőjéről.

Miután a Haas bejelentette, hogy 2025-re szerződtette Esteban Ocont, rövidesen az is kiderült, hogy az alakulat Laura Müller teljesítményért felelős mérnököt előlépteti Ocon versenymérnökévé. Az amerikaiak csapatfőnöke, Komacu Ajao korábban úgy nyilatkozott, a mérnök elhivatottsága kifejezetten illik új pilótájuk személyiségéhez.

Most maga Ocon beszélt kettejük dinamikájáról, külön kiemelve Müller munkamorálját.

Laura kiváló mérnök, remek együtt dolgozni vele. Közös bennünk, hogy korábban mindketten dolgoztunk a DTM-sorozatban (német túraautó-bajnokság – a szerk.). Lenyűgöző, hogy milyen sok időt tesz bele a munkába, nem is számolja az órákat. Például Szuzukában nehéz versenyünk volt, és utána hosszas megbeszéléseket tartottunk, hogy megértsük a történteket, Laura pedig egyszer sem tartott szünetet a nap folyamán, egész nap nem evett, nem ivott” – dicsérte asszisztensét a 28 éves versenyző, majd megosztotta első benyomásait is új csapatáról.

„Mintha egy nagy családba kerültem volna, rögtön otthon éreztem magam, nagyon jól fogadtak. Ez egy új kezdet nekem, sikerült alkalmazkodnom, és azt látom, hogy mindenki motivált körülöttem. Büszkék arra, ahogyan dolgoznak, ami jó, mert ha nem lennének, akkor nem is lenne értelme ezt csinálni” – zárta gondolatait az egyszeres futamgyőztes.

F1
2025.01.21. 11:40

Olyat húzott a Haas, amelyre az F1 történelmében még nem volt példa

Az újonnan érkező Esteban Ocont a 2025-ös idényben női versenymérnök segíti.

 

 

Legfrissebb hírek

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
10 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
14 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
18 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00
Ezek is érdekelhetik