Síugró-vk: félbeszakították, majd törölték a csapatversenyt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.27. 13:24
null
Vasárnap zárul az idény (Fotó: Getty Images)
A nagy szél miatt félbeszakították, majd törölték a szombati csapatversenyt a síugrók világkupa-sorozatának utolsó állomásán, a szlovéniai Planicán.

 

A sírepülőverseny első sorozatában 36 indulóból 21-en már ugrottak, de a gyakran változó szélviszonyok miatt többször is módosítani kellett a beülőn, vagyis a rajtpozíción. A zsűri végül több hosszú kényszerszünet után úgy döntött, hogy félbeszakítja, majd törli a viadalt.

A német válogatott már a zsűri bejelentése előtt közölte, hogy nem áll rajthoz a veszélyes körülmények miatt.

„Ez volt az egyetlen helyes döntés. Túlságosan viharos volt a szél” – mondta Mario Stecher, az osztrák szövetség sportigazgatója.

A tervek szerint az idény vasárnap az egyéni versennyel zárul Planicán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik