Létesítmény: az idén nem nyit ki a szegedi műjégpálya

Vágólapra másolva!
2022.10.27. 17:21
null
Az idén nem nyit ki a szegedi műjégpálya (Fotó: Facebook, szegedi műjégpálya)
A delmagyar.hu arról adott tájékoztatást, hogy a szegedi közgyűlés elfogadta azt az intézkedéscsomagot, amelynek értelmében az idén nem nyit ki a szegedi műjégpálya.

 

Az elszabaduló energiaárak miatt a szegedi közgyűlés úgy döntött, az idén nem nyit ki a szegedi jégpálya: a határozat a nagyközönség mellett két klub, a Szegedi Korcsolyázó Egylet, valamint a Tuti Kori mindennapjait is alapvetően befolyásolja.

Lajtos Szandra, az SZKE edzője így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak: „A fő profilunk a rövid pályás gyorskorcsolya, jég nélkül pedig elég nehéz űzni ezt a sportot. Hétvégén fel tudunk járni Budapestre, kisebb versenyeket pedig megcélzunk, hogy a gyerekek jégen legyenek. Azt hittük, ha a Covidot túléljük, akkor már mindent túlélünk. A válogatottjaink Budapesten tudnak edzeni. A hétköznapokat száraz edzésekkel oldjuk meg, Molnár Eiserle Gábor edzőkollégámmal azt beszéltük, kicsit csapatépítő jellegre kell vennünk ezt a szezont. Ahhoz, hogy fenntartsuk a gyerekeket, be kell áldoznunk azt, hogy a teljesítményünk az idén nem lesz olyan.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik