Nagy Konrád (Fotó: Derencsényi István, archív)

A 29 éves versenyző a harmadik párban szerepelt, de 1:11.859 perces idejével még az utolsó előtti helyezettől is jócskán, több mint 70 századdal elmaradt. A harmadik olimpiai indulásában reménykedő magyar sportoló így nem tudott javítani a kvalifikációs idején, azaz továbbra is harmadik számú tartalék a pekingi indulást illetően. Nagy vasárnap még 1500 méteren áll rajthoz.



A kontinensviadal első napja hazai fölényt hozott, ugyanis a négy megrendezett számból hármat megnyertek a hollandok.

A férfiaknál 1000 méteren ráadásul a dobogó mindhárom fokára hazai versenyző állhatott fel, a legmagasabbra Thomas Krol, míg női 3000 méteren a szám világbajnoki bronzérmese, Irene Schouten pályacsúccsal bizonyult a leggyorsabbnak honfitársát, Antoinette de Jongot megelőzve.

Ezen a távon hetedik lett a németek még 49 évesen is aktív legendája, Claudia Pechstein. Az ötszörös olimpiai bajnok sportoló februárban, Pekingben pályafutása során nyolcadszor szerepelhet az ötkarikás játékokon.

A férfiak üldözéses csapatversenyében a hazai hármas megvédte a címét, így egyedül a nők csapat sprintversenyében született lengyel aranyérem.

GYORSKORCSOLYA
EURÓPA-BAJNOKSÁG
(Heerenveen) 
Férfi 1000 m

1. Thomas Krol (Hollandia) 1:07.776 perc
2. Kjeld Nuis (Hollandia) 1:07.867
3. Kai Verbij (Hollandia) 1:07.948
...20. Nagy Konrád 1:11.859
Férfi üldözéses csapatverseny
1. Hollandia (Sven Kramer, Marcel Bosker, Patrick Roest) 3:37.975 perc
2. Norvégia (Allan Dahl Johansson, Hallgeir Engebraten, Sverre Lunde Pedersen) 3:38.920
3. Olaszország (Andrea Giovannini, Davide Ghiotto, Michele Malfatti) 3:43.416
Női 3000 m
1. Irene Schouten (Hollandia) 3:56.623 perc
2. Antoinette de Jong (Hollandia) 3:59.796
3. Francesca Lollobrigida (Olaszország) 4:00.615
Női csapat sprint
1. Lengyelország (Andzelika Wójcik, Kaja Ziomek, Karolina Bosiek) 1:27.265 perc
2. Fehéroroszország (Jauhenija Varabjova, Hanna Nifantava, Jekatyerina Szlojeva) 1:31.183
3. Norvégia (Julie Nistad Samsonsen, Martine Ripsrud, Ane By Farstad) 1:31.438