Rp. gyorskorcsolya: nem lesz ott a női váltónk az olimpián

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 16:14
null
Nem lesz ott a váltónk Pekingben (Fotó: Árvai Károly, archív)
Kizárták a női váltónkat a dordrechti világkupa-viadal negyeddöntőjében, ezzel pedig az is eldőlt, hogy a magyar kvartett nem indulhat a pekingi olimpián.

A dordrechti kvalifikációs világkupaverseny második napjának legfontosabb kérdése az volt, életben marad-e női váltónk kvótaszerzési esélye.

Az utolsó szalmaszál megragadásához edzőink a legrutinosabb versenyzőinket küldték jégre, a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca sornak viszont két nagyon erős csapattal, az oroszokkal és a kínaiakkal kellett felvenniük a kesztyűt: a mieink fel is vették, de elvéreztek – a célba is harmadiknak érkeztek, továbbjutást pedig csak az első két hely ért, ráadásul egyik előzésünket szabálytalannak is minősítette a zsűri, így ki is zárták a mieinket.

Ezzel eldőlt, hogy Vancouver, Szocsi és Pjongcsang után nem lesz női váltónk az olimpián.

Ezer méteren helyreállt a világ rendje: a dordrechti vk-viadal első napján Krueger John-Henry ötszázon és ezerötszázon is „megbotlott” a selejtezők során, pénteken viszont javított, hiszen ezer méteren mindkét kanyart sikerrel vette, így bejutott a szám vasárnapi negyeddöntőjébe.

Tulajdonképpen minden további nélkül írhatnánk, hogy természetesen ott lesznek a negyeddöntőben a Liu fivérek is: Shaolin és Shaoang pénteken is remekül futott, mindketten megnyerték mindkét futamukat.

Női short trackeseink közül egyedül Jászapáti Petra maradt állva, így ő is jégre léphet a vasárnapi negyeddöntőben – Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka a selejtezőt még hozta, ám aztán az előfutamok során mindketten kiestek.

A nap végén rendezték meg a férfiváltók negyeddöntős futamait, a mieinknél pedig három olimpiai bajnok is ott volt a jégen, hiszen a pjongcsangi kvartettből ezúttal nemcsak Liu Shaolin és Liu Shaoang szerepelt a csapatban, hanem Burján Csaba is – Krueger John-Henry mellett.

A fiúk a futam során korcsolyáztak mindegyik pozícióban, aztán Liu Shaolin utolsó előtti futása végén gyönyörűen „belökte” Burján Csabát az első helyre, utána pedig ezt a helyet a mieink meg is tartották, mi több, tetemesre növelték előnyüket a második helyen célba érő oroszok előtt, vagyis férfiváltónk a szombati elődöntőben folytathatja.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik