Rövid p. gyorskorcsolya: újabb klasszis készül a magyarokkal

K. E., MTIK. E., MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 20:01
null
Arianna Fontana is a magyar válogatottal készül (Fotó: AFP)
Az orosz Szemjon Jelisztratov után az olasz Arianna Fontana is csatlakozott a magyar short track válogatotthoz.


A két 30 éves klasszis közös „vonása”, hogy mind a ketten olimpiai, világ- és Európa-bajnokok.

Fontana úgy tervezi, hogy Budapesten készül fel a 2022-es pekingi téli játékokra.

„Új kaland kezdődik. Kicsit ideges, egyúttal izgatott is vagyok. Boldog vagyok, de egyúttal szomorú is, mert nem az olasz korcsolyázókkal edzem együtt és így nem segíthetem őket. Mindegyikünknek döntéseket kell hoznunk, amelyek hatással vannak pályafutásunkra. Ez az én döntésem, Budapestre költözöm, és ott készülök a következő olimpiára" – írta a 30 éves sportoló a Facebookon.

Fontana arról is beszámolt, hogy elhatározása előtt olyan világsztár sportolók véleményét is kikérte, mint az úszó Federica Pellegrini és az országúti kerékpáros Elia Viviani. Ők megerősítették elhatározásában.

„Arra emlékeztettek, hogy ahol megvan az akarat, ott megvan az út is. Azt hiszem, mindig tudtam, mit kell csinálnom, de szükségem volt a megerősítésre" – olvasható Fontana írásában.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.20. 07:37

Rövid pályás gyorskorcsolya: váltóink a mezőny második felében a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.18. 07:26

Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Téli sportok
2025.10.17. 07:11

Rövid pályás gyorskorcsolya: Eddig jó – Bánhidi Ákos a kvalifikációs rajtról

Téli sportok
2025.10.13. 13:28

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja 12. 1500 méteren

Egyéb egyéni
2025.10.13. 07:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.12. 07:50

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a montreali world tour viadalon

Téli sportok
2025.10.10. 09:13
Ezek is érdekelhetik