A férfiak 12.5 kilométeres üldözéses versenyével folytatódott a sílövő világbajnokság a csehországi Nove Mestóban. A győzelmet a norvég Emil Hegle Svendsen szerezte meg a francia Martin Fourcade és az orosz Anton Sipulin előtt.
A szombati sprintverseny végeredménye alapján Svendsen indulhatott elsőként, 8 másodperccel megelőzve Martin Fourcade-ot. Ők ketten együtt teljesítették az első lövészetet (hibátlanul), és a másodikhoz is együtt értek, de ott a francia hibázott egyet. A norvég így egyedül maradt az élen, s mivel a harmadik sorozatában sem rontott, Fourcade viszont ott is egyet, így már 17 másodperc volt az előnye, de már a szlovén Jakov Fak előtt. Előnyét aztán húszra növelte, így már egy lövőhiba is belefért neki. Ráadásul Fak is hibázott egyet, így a norvég az élre tudott visszajönni büntetőköre után, igaz előnye csak két másodperc volt az orosz Dmitrij Malisko előtt, ráadásul Fourcade és az ugyancsak orosz Anton Sipulin is fel tudott zárkózni melléjük. Ötszáz méterrel a vége előtt Fourcade megpróbált robbantani, de Svendsent nem tudta lerázni, így a célegyenesbe ketten együtt fordultak be, sőt a célig is egymás mellett haladtak, ahová ugyancsak egyszerre dobták be magukat, de a francia az utolsó pillanatban elesett, a lába pedig kifordult, így néhány centivel Svendsen kötése ért át előbb a vonalon. A harmadik helyre végül Sipulin tudott bejönni.
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY | |
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) | 32:35.5 (1) |
2. Martin Fourcade (francia) | +0.1 (2) |
3. Anton Sipulin (orosz) | +3.6 (1) |
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA: | |
1. Martin Fourcade (francia) | 753 pont |
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) | 703 |
3. Dmitrij Malisko (orosz) | 544 |
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY | |
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) | 32:35.5 (1) |
2. Martin Fourcade (francia) | +0.1 (2) |
3. Anton Sipulin (orosz) | +3.6 (1) |
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA: | |
1. Martin Fourcade (francia) | 753 pont |
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) | 703 |
3. Dmitrij Malisko (orosz) | 544 |
Legfrissebb hírek

Sílövő-vb: svéd siker a nők tömegrajtos versenyében
Téli sportok
2025.02.23. 15:25

Sílövő-vb: Preuss győzött a női üldözéses versenyben
Téli sportok
2025.02.16. 13:26

Francia arannyal kezdődött a sílövő-vb
Téli sportok
2025.02.12. 16:20

Sílövő-vb: taroltak a norvégok férfi sprintben
Téli sportok
2024.02.10. 19:26

Sílövészet: visszavonult a négyszeres olimpiai bajnok
Téli sportok
2018.04.09. 12:03

Sílövészet: Svendsen hajrája aranyat ért a váltóban
Téli sportok
2017.01.11. 16:08
Ezek is érdekelhetik