A vegyes váltók versenyével kezdődött meg a svájci Lenzerheidében a sílövők világbajnoksága. Aki arra számított, hogy az utolsó pillanatig körömrágós izgalmak lesznek, azoknak csalatkozniuk kellett, mert a két favorit közül az olimpiai címvédő norvégok első embere, Ingrid Landmark Tandrevolt kétszer is meglátogatta a büntetőkört, így féltávnál, amikor a férfiaknál az összetett világkupában vezető Sturla Holm Lagreid lépett pályára, már két és fél perces hátrányban voltak a vb-címvédő franciák mögött, akik olyan fölényben voltak, hogy még az is belefért nekik, hogy első emberként Julia Simon elesett, a végén pedig Emilien Jacquelinnek is kellett egy büntetőkört futnia, de még így is több mint egyperces előnye maradt.
Hogy azért ne legyen izgalommentes a verseny, arról a dobogó alsóbb fokaiért versengők gondoskodtak. Az utolsó versenyzők közül meglepetésre először az az olasz Tommaso Giacomel szállt el, akinek az utóbbi világkupa-versenyeken nagyon ment, még győzni is tudott. Az utolsó lövősorozat után a német Justus Strelow hagyta el a lőteret másodikként, magabiztos előnnyel a cseh Michal Krcmar, illetve a Johannes Bö révén visszazárkózó norvégok és a svédek előtt. Krcmar annyira rákapcsolt attól félve, hogy lemaradhat a dobogóról, hogy ledolgozta 20 másodperces hátrányát a némettel szemben, s Strelownak a végén Bö és Sebastian Samuelsson elől kellett menekülnie a harmadik helyért, akik azonban nagy igyekezetükben egymással ütköztek az utolsó kanyarban, így végül nem érték utol a németet.
SÍLÖVŐ-VB, LENZERHEIDE (SVÁJC)
Vegyes váltó
Világbajnok: Franciaország (Julia Simon, Lou JeanMonnot, Eric Perrot, Emilien Jacquelin) 1:04:41.5 óra (1 büntetőkör+6 póttöltény)
2. Csehország (J. Jislová, T. Voborniková, V. Hornig, M. Krcmar) 1:05:55.3 (0+9)
3. Németország (S. Grotian, F. Preuss, Ph. Nawrath, J. Strelow) 1:05:59.9 (0+11)