Sífutás: hat tized döntött 50 km-en Rönning és Cologna között

Vágólapra másolva!
2012.03.10. 14:42
Címkék
A férfiak 50 km-es, klasszikus stílusú versenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata a norvégiai Oslóban. A győzelmet a norvég Eldar Rönning szerezte meg a svájci Dario Cologna és honfitársa, Martin Johnsrud Sundby előtt.
Ahogyan azt a tömegrajtos versenyeknél megszokhattuk, a mezőny jelentős része együtt tudott maradni. Még 46 kilométer megtétele után is harminc tagú volt az élboly. Mivel ezúttal nem indult a norvég Petter Northug, így teljesen nyílt volt a verseny a hajrában is. Az utolsó másfél kilométeren két norvég – Sundby és Rönning – állt az élre, az orosz Makszim Vjlegzsanyint és Konsztantyin Glavatszkijt, valamint az összetett világkupában vezető Colognát megelőzve. Rönning aztán a többiektől is meg tudott lépni, s vele már csak a svájci tudta tartani a lépést. A célegyenesben Cologna ellépett a norvég mellett, aki azonban a hazai szurkolók biztatása mellett még ritmust tudott váltani, és visszaelőzte riválisát. A harmadik helyre is hazai versenyző, Sundby érkezett be, aki lehajrázta az oroszokat.
SÍFUTÓ-VK, OSLO (NORVÉGIA)
FÉRFI 50 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Eldar Rönning (norvég) 2:32:27.1
2. Dario Cologna (svájci) +0.6
3. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +5.8
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Dario Cologna (svájci) 1900 pont
2. Devon Kershaw (kanadai) 1214
3. Petter Northug (norvég) 1199
SÍFUTÓ-VK, OSLO (NORVÉGIA)
FÉRFI 50 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Eldar Rönning (norvég) 2:32:27.1
2. Dario Cologna (svájci) +0.6
3. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +5.8
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Dario Cologna (svájci) 1900 pont
2. Devon Kershaw (kanadai) 1214
3. Petter Northug (norvég) 1199

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
10 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
10 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
11 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
11 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
18 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
35 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
36 perce

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
39 perce
Ezek is érdekelhetik