Alpesi sí: a szezon végén visszavonul Anja Pärson

Vágólapra másolva!
2012.03.12. 10:49
Címkék
A héten sorra kerülő szezonzáró világkupafutamok után befejezi pályafutását Anja Pärson, a svédek olimpiai és hétszeres világbajnok alpesi sízője.

A 30 esztendős sportoló a svéd szövetség honlapján hétfőn megjelent közleményben jelentette be, hogy elsősorban sérülései – különösen a bal térdének problémái – miatt döntött a visszavonulás mellett.

Pärson karrierje során összesen hat olimpiai érmet – az arany mellett egy ezüstöt és négy bronzot – nyert, vb-ken győzelmein kívül két alkalommal ezüstöt, négyszer bronzot szerzett, 42 vk-futamon diadalmaskodott, 2004-ben és 2005-ben megnyerte a vk-sorozatot összetettben.

„A pályafutásom fantasztikus volt, sokkal többet értem el, mint amiről valaha is álmodtam – mondta a síző. – Az elmúlt évek bukásai és elhúzódó sérülései nagyban csökkentették az esélyeimet arra, hogy a továbbiakban is a legmagasabb szinten síeljek. Mindig is nagy harcosnak tartottam magam, ez pedig egy nehéz döntés volt, de hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy készen állok az életem új kihívásaira.”

Pärson – az alpesi sízés történetének első versenyzője, aki mind az öt számban nyert vb-aranyat – további egy évig tagja marad a Nemzetközi Síszövetség sportolói bizottságának.

Az idényzáró világkupaversenyeket szerdától vasárnapig bonyolítják le az osztrák Schladmingban.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
2 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
2 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik