Vancouver 2010: Pulai Imre is bukott korábban a szánkópályán

Vágólapra másolva!
2010.02.15. 09:03
Címkék
Pulai Imre olimpiai bajnok kenus szerint még Zöggeller is méltatlankodott a veszélyes vancouveri szánkópálya miatt, amin a felkészülés során a magyar sportoló is többször bukott. A versenyzők észrevételeit azonban nem vették figyelembe a szervezők.

„Engem is nagyon megrázott a fiatal grúz Nadar Kumaritasvili halálos balesete, hiszen az idény során egy csapatban készültünk, a felkészülés során velem együtt tagja volt a felzárkóztató keretnek" – mondta Pulai Imre a mob.hu-nak.

„Vancouverben talán a nézőközönségnek akartak kedvezni, és rendkívül gyors, a világ leggyorsabb pályáját építették. A szűk betonteknőben hallatlanul felgyorsultak a szánkók. Én több mint húsz alkalommal siklottam a pályán, kétszer borultam is, megúsztam kisebb sérülésekkel. Valamennyien rendkívül veszélyesnek ítéltük a pályát, még a többszörös olimpiai bajnok, Zöggeller is méltatlankodott."

Pulai szerint elkerülhető lett volna a haláleset, ha korábban figyelembe vették volna a sportolók észrevételeit a pályával kapcsolatban.

„Sajnos nem vették figyelembe a többség észrevételeit. A baleset után a pálya építői és a házigazdák is belátták tévedésüket azzal, hogy megemelték a teknő szélét, és a férfiak mezőnyét is a női rajthelytől indították. Ez annyit jelent, hogy a férfi rajthelytől induló szánkók a női rajthelynél már nyolcvan-kilencven kilométeres sebességre gyorsultak, hiszen a fenti szakaszban a pálya csaknem egyenes vonalú volt. Olyan veszélyes volt ez a pálya, hogy egyik társunk R. Verne, aki a Virgin-szigetek képviseletében korábban már két olimpián vett részt, a világkupa-futamok során azt mondta, ezen a pályán rendkívüli félelem lesz úrrá rajta, nem vállalja, és abba is hagyta a versenyzést."

Legfrissebb hírek

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
2 perce

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
9 perce

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
15 perce

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
17 perce

MotoGP-gyorstalpaló 2. rész

Egyéb autó-motor
18 perce

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
35 perce

Megkezdték a bajnokságot a Liverpool U21-esei, Pécsi Ármin debütált

Angol labdarúgás
54 perce

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik