– Bécsben felkapták a fejüket a hét győri gól hírére?
– A vasárnapi meccsünk után láttam a végeredményt és a posztokat, amelyek az MTK elleni hét-kettes győzelemről szóltak – mondta hétfőn a Nemzeti Sportnak Bolla Bendegúz. – Az biztos, hogy nem minden nap szerez hét gólt egy csapat, erre vélhetően sokan felfigyeltek, mindenesetre szerintem nem jelent semmit a párharcunkra nézve, hogyan alakult az ellenfelünk hétvégi bajnokija. A Rapidnál a saját játékunkkal szeretnénk foglalkozni, csütörtökön azt szeretnénk érvényre juttatni. A legutóbbi hat-hét meccsünkön kialakult az a kezdő tizenegy, amely stabilan teljesít, mindenki meghálálja a bizalmat. A taktikánk nyilván az ellenféltől is függ, valamilyen szinten alkalmazkodnunk kell, de nem adjuk fel a stílusunkat, a stabil védekezést és a lendületes támadásvezetést.
– Arra azért készüljenek, hogy az ETO-nál készen állnak arra, hogy hazai pályán jól megnyomják a kilencven percet – ezt válogatott csapattársa, Vitális Milán mondta lapunknak.
– Milán nem lepett meg ezzel, biztos voltam benne, hogy nekünk akarnak esni Győrben – hazai pályán így kell tenniük. Okosan kell futballoznunk, mert az ETO sem véletlenül jutott el idáig. Maximális odaadással kell játszanunk, ha ott akarunk lenni a főtáblán. Leszögezem, nem a túlélésért utazunk Magyarországra, mondván, majd a visszavágón eldöntjük a rájátszást.
– Milyen csapatnak tartja az ETO-t?
– Vitális Milánt ismerem, néhány további játékos ellen még az NB I-ben futballoztam – Claudiu Bumbára Kisvárdáról emlékszem –, többségükkel azonban nem találkoztam. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb remekül felkészít minket az ellenfél játékára. Borbély Balázs vezetőedző elképzelései megmutatkoznak a pályán, ambiciózus, kombinatív csapatnak tartom az ETO-t, szóval észnél kell lennünk.
– A győrieknek hatalmas bravúr lenne a főtáblára kerülés, a Rapidnál viszont ez a minimumelvárás?
– Mindenképpen csalódás és szívfájdalom lenne, ha nem jutnánk be a Konferencialiga alapszakaszába, hiszen az a cél, hogy az előző idény után ismét főtáblások legyünk. Tudjuk azonban, ez nem lesz sétagalopp, az ellenfelünknek is lesz egy-két szava hozzá.
– A montenegrói Decsics és a skót Dundee United kiejtése után játszanak a győriekkel. A soron következő lesz az eddigi legkeményebb erőpróbájuk a Kl-ben?
– Fizikailag erős együttes volt a skót, a lecsorgó labdák összegyűjtésére és a kontratámadások vezetésére állt rá, a Győr viszont teljesen más stílust képvisel, így nehéz meghatározni, melyik az erősebb. Lehet, hogy a párharcnak papíron mi vagyunk az esélyesei, de a kezdő sípszó pillanatában ez már nem sokat számít.
– A Dundee United ellen szintén a Rapid Wien volt a favorit, mégis majdnem kiesés lett a vége.
– Utólag könnyű ezt kijelenteni, de az első, hazai meccsünkön el kellett volna döntenünk a továbbjutást. Ehelyett két olyan gólt kaptunk, amit ezen a szinten nem lehet, a helyzeteink pedig kimaradtak, be kellett érnünk a döntetlennel. Skóciában annak ellenére ajándékoztunk egy félidő előnyt az ellenfélnek, hogy pontosan tudtuk, mire számíthatunk tőle. Nem álltunk készen, meglepett minket a Dundee, viszont a csapatunk erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszakapaszkodtunk és tizenegyespárbajban megnyertük a párharcot.
– Ráadásul az ötödik tizenegyest rúgta. Hogyhogy önt jelölte ki Peter Stöger vezetőedző utolsónak?
– Ne kérdezze, miért, de ha van rá lehetőség, szeretem én zárni a sort, ezért arra kértem, hadd legyen enyém az utolsó. A továbbjutás tétje nyomta a vállunkat, az ilyen helyzeteket azonban jól kezelem, nem okozott gondot odaállni. Örülök, hogy lezártam a párharcot, ám mindenki hozzátette a magáét, csapatmunka volt a győzelem. Ez a siker is építette a közösséget, emlékezetes marad a skóciai éjszaka.
– Nem bánta, hogy vasárnap az Altach ellen már nem volt a pályán, amikor csapata gól nélküli állásnál a 92. percben tizenegyest rontott?
– Sajnálom, hogy kimaradt a büntető, de nem volt esélyem odaállni: az első félidő végére kicsit „összeállt” a bal lábamban a hajlítóizom, és a csütörtöki Kl-meccsre való tekintettel egy óra játék után lecseréltek. Bosszantó, hogy az Altach ellen is sorra alakítottuk ki a helyzeteket, mégsem sikerült gólt szereznünk – jó lett volna első helyen állni három fordulót követően.
– Nyolc mérkőzésen két gólpassza, egy gólja és egy tizenegyespárbajban jegyzett találata van. Volt már jobbhátvédként ennyire erős idénykezdete?
– Nem hiszem. Próbáltam fejben és erőnlét területén úgy készülni a nyáron, hogy már a rajtnál elkapjam a fonalat. A taktikánknak is része, hogy gyakran fellépek a támadással, szabad kezet kapok a jobb oldalon. Jó érzés, hogy az a csapat egyik fegyvere, hogy kiveszem a részemet az akcióból. Hetente két meccset játszunk, szeretnék továbbra is meghatározó tagja lenni a Rapidnak. Igyekszem mindent beleadni, hogy kitartson a jó formám – szeretném átmenteni a válogatott szeptemberi mérkőzéseire.
KONFERENCIALIGA
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
ETO FC–RAPID WIEN (osztrák)
Győr, csütörtök, 19 óra. Vezeti: Igor Stojchevski (macedón). Tv: M4 Sport
A visszavágót augusztus 28-án Bécsben rendezik.