NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 08:38
null
Fotók: BRSE
Új rovatunkban az elmúlt években megújult sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Békéscsabáról érkezett képeslap.

Az ötszörös női bajnok, kétszeres Magyar Kupa- és háromszoros Közép-európai Liga-győztes Békéscsabai Röplabda SE-nél kiemelten fontosnak tartják az utánpótlás tömegesítését, a minőségi szakmai munkát, amelynek köszönhetően több utánpótlás- és felnőttválogatottat adhat a klub és a város a sportágnak. A munka fontos alappillére az öt éve működő akadémia.

A Békéscsabai Röplabda Akadémia, amely Európa egyik legnagyobb sportágspecifikus projektje volt, létesítéséről 2016-ban állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök és Szarvas Péter polgármester. A projekt megálmodója Baran Ádám, a BRSE elnöke volt.

 

Az itthon egyedülálló létesítmény megépítését a kormány 1 milliárd 878 millió forinttal támogatta. Az építkezés 2019 márciusában indult, 2020. március 16-án megkezdődött a műszaki átadás, májusban pedig befejeződött a kivitelezés. A nagyjából 2200 m²-es munkacsarnok a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) területén épült fel.

A komplexumban három szabványméretű röplabdapályát helyeztek el, az 1-es számút 2023. április végén az egyesület saját nevelésű válogatott klasszisáról, a liberó Molcsányi Ritáról nevezték el.

 

Az öltözők és az edzői szobák mellett kondicionálótermet, egészségügyi helyiséget, irodákat és két oktatótermet is berendeztek az akadémián, ahol az elmúlt években többek között számos utánpótlás országos bajnoki döntőt rendeztek, és nemrég az Európa-bajnoki kijutásért küzdő magyar felnőtt női válogatott is edzőtáborozott.

 

 

Legfrissebb hírek

Magas színvonal és izgalmas csaták várhatók – kezdődik a férfi röplabda Extraliga

Röplabda
7 órája

A jövő sztárjai: Fekete Fanni, Sarlós Márton

Utánpótlássport
8 órája

Női röpi Extraliga: Balatonfüreden is nyert a Békéscsaba

Röplabda
2025.10.17. 19:52

Férfi röplabda Eb: Várnából Szófiába került át a bolgárok csoportja

Röplabda
2025.10.17. 14:38

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

NS-képeslap: a csornai tekesport új otthona

Egyéb egyéni
2025.10.16. 09:09

NS-képeslap: Szeged egyik éke a Pick Aréna

Kézilabda
2025.10.14. 09:17

NS-képeslap: impozáns kosárlabdás edzőközpont a tóparton

Kosárlabda
2025.10.10. 12:08
Ezek is érdekelhetik