Vancouver 2010: Hoffmannék egy helyet visszacsúsztak jégtáncban

Vágólapra másolva!
2010.02.22. 04:45
Címkék
Az originál programot mutatták be vasárnap a jégtáncosok a téli olimpián. A magyar színeket képviselő Hoffmann Nóra, Zavozin Makszim páros 51.22 pontot kapott gyakorlatára, és így egy helyet visszacsúszva, a 14. helyről várja a hétfői kűrt.

A mieink hatodikként mutatták be csárdásukat, amely már a gyakorlat közben tapsra ragadtatta a közönséget. A bírókat azonban nem, a mieink láthatóan elégedetlenek voltak a programjukra kapott 51.22-es pontszámmal, amellyel összesítésben 83.12-nél tartanak.

Rögtön utánuk következett egy amerikai páros, amely a kötelezők után még mögöttük állt, origináljukkal viszont megelőzték a mieinket és az előttük álló egyik olasz, sőt az ukrán duót is, amely viszont két helyet csúszott vissza.

Hoffmann Nóráék így jelenleg a 14. helyen állnak, de mindössze 77 század a hátrányuk az ukránokkal, s 2.24 a 11. helyezett amerikaiakkal szemben, azaz a kűrben még van lehetőség az előrelépésre.

Az élen a kanadai Virtue, Moir páros áll, a kötelező után éllovas orosz Domnyina, Sabalin kettőst még az amerikai Davis, White duó is megelőzte.

 VANCOUVER 2010
JÉGTÁNC, ÁLLÁS AZ ORIGINÁL UTÁN:  
  1. Tessa Virtue, Scott Moir (kanadai) 111.15
  2. Meryl Davis, Charlie White (amerikai) 108.55
  3. Okszana Domnyina, Makszim Sabalin (orosz) 106.60
  4. Tanith Belbin, Benjamin Agosto (amerikai) 103.33
  5. Federica Faiella, Massimo Scali (olasz) 100.06
  6. Isabelle Delobel, Olivier Schoenfelder (francia)   96.67
...  
14. Hoffmann Nóra, Zavozin Makszim (magyar)   83.12

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
3 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
42 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
46 perce

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
52 perce

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik